Az ülésen elhangzottakat ismertetetve Gulyás József, az országos tanács elnöke elmondta, hogy a testület egyhangúlag hatalmazta fel a párt ügyvivőit, hogy az eddig vitt álláspontot képviseljék az adóreform, az egészségbiztosítási reform és a Fidesz által kezdeményezett népszavazás során. Kóka János hozzátette, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény kapcsán az SZDSZ azt várja, hogy azt lényegében változatlan tartalommal, a köztársasági elnök által felvetett kifogásokat megfontolva, a szükséges módosításokat elkészítve, az eredeti szándék szerint fogadja el február 11-én a parlament.
Hozzátette, hogy számos kezdeményezés igyekszik útját állni az egészségügyi reformoknak, de az SZDSZ nem fogja megszavazni a Fidesz megerősítő népszavazásra vonatkozó felvetését.
A közteherviselés átalakításának előkészítését az egyik legfontosabb feladatnak nevezte, mert véleménye szerint csak egy liberális fordulattal állítható vissza a gazdaság egészséges növekedése. A gazdasági növekedés legkomolyabb gátját ugyanis az SZDSZ az állam túlköltekezésében és az ezt finanszírozó magas adókban látja.
Az átalakításban Kóka János két politikai természetű belső kockázatot is lát. Ezeket ismertetve kiemelte, hogy „Magyarországon 2007-ben egy sikeres konvergenciaprogram végigvitele mellett is nagyrészt elmaradt a közigazgatás költségeinek érdemi csökkentése”. Emlékeztetett rá, az SZDSZ tavaly a költségvetési vitában felvetette, hogy takarítsanak meg hetvenmilliárd forintot a közigazgatás nagy rendszereiben és ezt fordítsák adócsökkentésre, de az MSZP ezzel nem értett egyet. Hozzátette, nem lehet megengedni, hogy a ciklus második felében a választások közeledte arra sarkallja a nagy pártokat, hogy ismét osztogatásba kezdjenek.
Kiemelte, az országos tanácstól ez ügyben arra is felhatalmazást kaptak, hogy konzultációt kezdjenek a kormánnyal, az MSZP-vel, illetve a gazdasági érdekképviseletekkel és a többi politikai erővel. A kormánnyal arról egyeztetnek majd, hogy a túlzott adóbevételeket csak deficitcsökkentésre vagy a növekedés elősegítésére lehessen fordítani.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!