Sikertelen egyeztetés: kedden sztrájkol a Kapos Volán

Újabb eredménytelen egyeztetésen van túl a Kapos Volán szakszervezetének tárgyaló bizottsága a munkáltatóval, így a keddre meghirdetett sztrájk elkerülhetetlen – közölte Dobi István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) kaposvári elnöke.

MNO
2008. 01. 19. 11:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A béremelés mértékéről folyó tárgyaláson most sem közeledtek az álláspontok. A szakszervezet ugyan a korábbi 11 százalékból engedve, 8 százalékos béremelést is elfogadna, de a munkáltató ennél közel 2 százalékkal kevesebbet ajánl – mondta az érdekképviseleti vezető.

Tájékoztatása szerint a keddi munkabeszüntetés előtt ez volt az utolsó alkalom, hogy a felek egyezségre jussanak. A munkáltató hétfőn a szakszervezettel már nem tárgyal, a dolgozókkal viszont igen. A vezérigazgató termelési tanácskozást hívott össze, ahol feltehetően arról is igyekszik meggyőzni a résztvevőket, hogy ne vegyenek részt a sztrájkban – tette hozzá Dobi István.

A KKSZ helyi vezetője közölte: kedden hajnali fél négytől délelőtt fél tízig tart majd a munkabeszüntetés. A menetrend szerinti járatok ez idő alatt nem közlekednek, 15 szerződéses járatot és két különbuszt azonban elindítanak.

A Kapos Volán mintegy 700 alkalmazottat foglalkoztat, 85 százalékuk tagja a szakszervezetnek – mondta Dobi István, aki szerint a tagság több mint 80 százaléka támogatja a sztrájkot.

Torma Kálmán, a társaság vezérigazgatója pénteken úgy nyilatkozott: a munkáltató nem kívánja semmilyen eszközzel korlátozni a munkavállalók szabad véleménynyilvánításának és érdekérvényesítésének jogát, azonban minden törvényes lehetőséget fel kíván használni a korrekt tájékoztatás és a kialakult helyzet tisztázása érdekében. A hétfői termelési tanácskozás ezt szolgálja. A vezérigazgató azt hangsúlyozta, hogy a bértárgyalásokat a kollektív szerződésben rögzítettek szerint január 31-ig, kivételesen indokolt esetben február 28-ig kell befejezni.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.