Csak Bajnai laptopjában léteznek az uniós támogatások?

Karsai József és Farkas Imre MSZP-s parlamenti képviselők állítólag hiába kértek felmentést az egészségbiztosítási törvény megszavazása alól, nem kaptak engedélyt a frakciótól. Közben Karsai, aki nyilatkozatában azt állította, pártja csak még jobban hazudik, saját bevallása szerint újabb fenyegetéseket kapott. 

MNO
2008. 02. 06. 9:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fegyelmezett ember vagyok, de ebben a sorsfordító kérdésben nemmel fogok szavazni – nyilatkozta a Népszabadságnak Karsai József MSZP-s képviselő az egészségbiztosítási törvényről szóló jövő hétfői döntés előtt.

– Szociáldemokrata vagyok, ezt kell tennem. Ezt a törvényt csak azért szavaztuk meg, hogy ne szakadjon szét a koalíció. Balatonőszöd óta jobban hazudunk, az uniós támogatások például csak Bajnai Gordon laptopjában léteznek. Hétfőn nemmel szavazok és vállalom a következményeit – fogalmazott Karsai. Hozzátette, hogy nem tervezi kilépését az MSZP parlamenti frakciójából, „legalábbis önként nem”.

Ketten próbálkoztak a felmentéssel

Az MSZP frakciója két képviselő kivételével újra megszavazza az egészségbiztosítási törvényt jövő hétfőn. A szocialisták képviselőcsoportja hétfőn úgy döntött, hogy Karsai József és Farkas Imre nem kap felmentést a frakciófegyelem alól. Farkas a decemberi szavazás előtt is jelezte ellenvéleményét a törvénnyel szemben, de akkor nem kért felmentést; viszont nem is szavazta meg a csomagot – a voksolás idejére kiment az ülésteremből. Karsai József, Battonya polgármestere decemberben megszavazta ugyan a törvényt, most viszont már nem támogatja azt. Mindkét képviselő jelezte hétfőn, hogy felmentést kér. Karsai a Népszabadság értesülései szerint közölte, hogy nemmel szavaz, míg Farkas csak ahhoz kért engedélyt, hogy ne voksoljon. Farkas esetében alig néhány frakcióbeli szavazaton múlott, hogy a képviselő megkapja a felmentést; Karsai ügyében azonban mindössze négy-öt képviselő kivételével a teljes frakció úgy döntött: nincs felmentés.

Újabb névtelen telefon?

Karsait a beol.hu nevű békési portál szerint megfenyegették: ha nemmel szavaz az egészségbiztosítási törvény február 11-i szavazásán, térsége, Dél-Békés a továbbiakban lemondhat a pályázati pénzekről. Karsai elmondta: egy névtelen, telefonfülkéből kezdeményezett hívás során hozták mindezt a tudomására a napokban. A szocialista képviselő elmondta: egy korábbi, kerékpárút-építéssel kapcsolatos pályázatuk nem kapott zöld utat. Noha egy-egy sikertelen pályázat még nem lenne szokatlan, a nyomásgyakorlással a honatya mindezt mégis összefüggésbe hozza. Mégpedig azért, mert miután az egészségbiztosítási törvény első, decemberi szavazásánál fenntartásai ellenére mégis igennel szavazott, azt a tanácsot kapta: fellebbezzék meg nyugodtan a döntést, hátha meglesz a pályázaton igényelt pénz.

(nol.hu, beol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.