Dübörög a panelprogram – önkormányzatok költségvetési válságban

Elindult az Új Magyarország Lakásfelújítási Program pénteken az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) által kiírt három pályázattal, amelyek beadási határideje szeptember 30-a, illetve október 31-e – tudatta a szaktárca közleményében. Az eddigi 400 ezerről félmillió forintra emelkedik a lakásonként igényelhető állami támogatás összege. „Az összeg megemelése csupán egy látszólagos dolog, hiszen 2001 óta nem emelték a támogatási kereteket, így a mostani emelés messze nem egyenértékű azzal, ami az Orbán-kormány idején volt” – olvasható a Fidesz közleményében.

MNO
2008. 02. 01. 17:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minisztérium közlemény szerint pályázni lehet az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítására (Panel program) 2008. szeptember 30-i beadási határidővel. A támogatási összeg 100 ezer forinttal emelkedett, így lakásonként már 500 ezer forintra lehet pályázni. A lakóközösségeknek a pályázat benyújtásához az új kiírás szerint szükséges a tűzoltóság szakvéleménye is. Egy másik kiírásban a távfűtött lakások fűtési rendszerének felújítására, egyedi szabályozására és mérésére (Ökoprogram) lehet 2008. október 31-ei beadási határidővel pályázni.

Erre az idén mintegy 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre. A harmadik pályázatot a megújuló energiafelhasználás növelésére és az egycsatornás gyűjtőkémények felújítására (Termofor kémények felújítása) hirdették meg 2008. szeptember 30-i beadási határidővel. Erre 200 millió forint áll rendelkezésre. Az ÖTM közleménye emlékeztet arra, hogy a kormány az elmúlt 6 évben összesen 34,4 milliárd forintot fordított a "panelprogramra", míg 2008-ban 10 milliárd forint fordítható lakásfelújításra, amely várhatóan az elkövetkezendő években hasonló értékben folytatódik.

Fidesz: az összeg megemelése csak látszat

A fideszes Mádi László szerint az összeg megemelése csupán egy látszólagos dolog, hiszen 2001 óta nem emelték a támogatási kereteket, így a mostani emelés messze nem egyenértékű azzal, ami az Orbán-kormány idején volt. A képviselő szerint világos és tervezhető lakástámogatási politikára lenne szükség, hiszen a 2007-es évre egyáltalán nem írtak ki pályázatokat ilyen célból. „Az önkormányzatoknak és a családoknak is egyre kevésbé van pénzük a programokban való részvételre” – olvasható a Mádi sajtóközleményében.

Az önkormányzatok költségvetési válságban vannak, így nagyon sokan nem tudnak benyújtani pályázatot sem – véli Mádi. Az ellenzéki politikus szerint sem szociálisan, sem a felújítás műszaki indokoltsága tekintetében nincs világos követelményrendszer, így nem azok a házak újulnak meg és a nem azok a közösségek kapják a támogatást, melyek a legjobban rászorulnának. Az ez évi költségvetési keret kétharmada már a korábbi döntések determinációja, így nagyon kevés a pénz arra, hogy a felújítási szükségleteknek megfelelő tempóban haladjon a program – állítja a Fidesz Otthonteremtési Műhelyének vezetője.

(OS)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.