Felfüggesztettet kapott a vétlen sofőrt megverő ózdi apa

Garázdaság vétsége miatt jogerősen hat hónapi – két évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte az Ózdi Városi Bíróság azt az apát, aki elégtételt vett azon a sofőrön, aki autójával elsodorta a férfi gyermekét – adta hírül az ítélet kihirdetése után Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője kedden.

MNO
2008. 02. 05. 14:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróság gyorsított eljárásban hozta meg ítéletét a január 15-i baleset ügyében – közölte Szabó József, hozzátéve: az ítéletet mindenki tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy ez év január 15-én Ózdon elsodort egy kisgyereket egy autós, majd az apa elégtételt vett a gázolón, megrúgta, megütötte, az autóból azonban nem tudta kiráncigálni. A rendőrség akkor úgy tájékoztatta a távirati irodát, hogy az ötéves gyerek figyelmetlenül szaladt át az úttesten, és egy arra haladó autó elütötte. A kisfiú apja a történtek miatt rátámadt a sofőrre, és bántalmazta. A gyermek és a sofőr is nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.