Ficsor: Gyurcsánynak víziója van az ország számára

Személyes hitvallásának tekinti Ficsor Ádám, hogy kabinetfőnökként elérje: ha a miniszterelnök mond valamit, az utána úgy is legyen, akarata ne vesszen el a rendszerben különböző érdekek miatt. A hivatalosan péntektől munkába állt korábbi agrár szakállamtitkár azt mondta, nem volt sok ideje a döntésre, vállalja-e a kormányfő felkérését, de nem is volt erre szüksége.

MNO
2008. 02. 01. 16:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint mondta, csütörtökön egy éjszakába nyúló megbeszélésen vázolta fel konkrét terveit a miniszterelnöki kabinet dolgozóinak és közösen hoztak döntést „stratégiai korrekciókról”. Ficsor Ádám véleménye szerint erősíteni kell a miniszterelnök felkészítését, az általa vitt politikai ügyek menedzselését és nagyobb rálátást kell biztosítani neki arra, hogy ezekből mi hol tart. Hozzátette: az ezzel összefüggésben kiosztott feladatok hatékonyabb számonkérésére is szükség van.

Az új kabinetfőnök úgy látja, a kabinet a jellegénél fogva nyilvánvalóan továbbra is a napi politikai csatározások középpontja lesz, és ezen a területen erősíteni kell a stratégiai tervezést. Ez szerkezetátalakítással jár, de a részletekről még korai lenne beszélni – jegyezte meg.
Ficsor Ádám azt mondta, nem akar olyan mélységben foglalkozni a kommunikációs területtel, mint elődje, ezért a kormányzati kommunikációs stáb a gyakorlatban nagyobb önállóságot és mozgásteret kap.

Hatékonynak, professzionálisnak igazságosnak és méltányosnak kell lennem az itt dolgozó kollégákkal – fogalmazott, hozzátéve, nem a hierarchiában elfoglalt helye miatt fogják majd elfogadni vezetőnek, hanem vezetési stílusa, cselekedetei miatt. „Kompromisszumos karakter vagyok” – jelentette ki.

Az államtitkár fontosnak tartja, hogy szocialista politikus, aki a kezdetektől kiállt a nemzeti progresszió képviselete mellett. Különösen imponált nekem az utolsó másfél év, ami politikailag nem volt annyira eredményes, mint szerettük volna, de szakmailag és tartalmilag igen – fejtette ki.
Ficsor Ádám az MTI-nek beszélt arról is, hogy a munka érdekében félretette személyes politikai törekvéseit, és bár az MSZP-ben ő a Magyar Progresszív Társaság Platform elnöke, az operatív feladatokat más veszi át tőle.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.