Graffitimentesítő szolgálat indul a fővárosban

Huszonnégy órás graffitimentesítő szolgálat beindítását tervezi a főváros – erről Lakos Imre, a fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottságának elnöke beszélt az MTI-nek az SZDSZ Budapest-kabinetének hétfői ülése után.

MNO
2008. 02. 04. 16:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lakos Imre elmondta: a főváros egyik legnagyobb problémája a vizuális környezetszennyezés. A falfirkák jelentette probléma nem kifejezetten az önkormányzatra tartozik – hiszen az érintett épületek zömmel magántulajdonban vannak –, ám ha a városvezetés felelősséget érez ebben a helyzetben, akkor a program „élére kell állnia”. A 24 órás graffitifigyelő és -mentesítő szolgálathoz csatlakozó társasházak egy viszonylag alacsony – 10 ezer forintos nagyságrendű – összeg befizetésével kapcsolódhatnak be a programba. A szolgálat ennek ellenében egész nap figyeli az érintett társasházat, s az esetlegesen összefirkált felületet azonnal megtisztítják. Lakos Imre szerint a program a fővárosnak néhány tíz millió forintjába kerülne. A politikus hozzátette: a program elindításához a főváros, a kerületek, az ingatlantulajdonosok, a társasházak és a rendőrség együttműködésére van szükség, a főváros ezért a közeljövőben felveszi a kapcsolatot az érintettekkel. A programot egy mintaprojekttel – jelesül a Nagykörút megtisztításával – kezdenék, majd fokozatosan kiterjesztenék a főváros egyéb területeire – nyilatkozta a városüzemeltetési bizottság elnöke.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.