Ez a „visszaszivárgás” a Világgazdaság szerint elképzelhető, ugyanis a lap úgy tudja, több helyen ugyanazt az állást hirdetik meg, amelyből pár hónapja kirúgtak valakit, mondván: létszámot kell csökkenteni, átszervezés zajlik vagy párhuzamos munkakört szüntettek meg.
Csakhogy amennyire nehéz volt „megszabadulni” a létszámcsökkentésben érintettektől (hosszú felmentési idő, magas végkielégítés), úgy visszakerülni is bonyolultabb lesz az időközben megváltozott jogszabályok miatt – állítja a lap. Az üres posztokra nemcsak a központi, hanem a helyi közigazgatási szervek is toboroznak.
Többek között titokvédelmi munkakörbe, kormánytanácsadónak, adóellenőrnek, statisztikai elemzőnek, ügyintézőnek jelentkezhet most az, aki a közszférában vágyik jogviszonyra. Érdekesség, hogy tavalyelőtt ősztől számítva közel hatezer tanár vesztette el az állását, most azonban újra több intézmény keresi őket – olvasható a lapban.
(Világgazdaság)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
