Kedden MTV-elnök-jelölés? Czeglédi nem nyilatkozik

A jövő hét elején tesz kísérletet a közmédiumelnök-jelölésre a Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége. A választás akár másfél héttel később is lehet.

MNO
2008. 02. 06. 15:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kuratóriumi tag közlése szerint kedden és szerdán is tanácskozik a parlamenti pártok delegáltjaiból álló fórum. Az első napon foglalkoznak az elnökjelöléssel, a civil szervezetek képviselőivel kiegészült nagykuratórium pedig valószínűleg 22-én szavazhat a jelöltről – feltéve, hogy a három induló valamelyike előbb megszerzi a kétharmados többséget.

A közmédiumoknál „hagyománnyá vált”, hogy egy napon jelölnek és – ha eredményesen veszi a kuratóriumi elnökség ezt az akadályt – választanak elnököt. Czeglédi László kuratóriumi elnök a távirati iroda érdeklődésére nem kívánt nyilatkozni a kérdésben.

Tavaly novemberben hatan vették meg a versenybe szálláshoz szükséges pályázati csomagot, de a teljes névsor mindmáig nem került nyilvánosságra; közülük három érdeklődő – a most hivatalban lévő Rudi Zoltán mellett az Index hírportálon MTV-blogot indító Hammer Ferenc szociológus, médiakutató és a köztévénél korábban vezető tisztségeket betöltő Szabó Stein Imre – nyújtotta be elképzeléseit.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.