Kóka már tudja: a szocialisták igennel szavaznak február 11-én

Az MSZP frakció nem fogja megszavazni a szocialista Tóth Károly a vizitdíj és a kórházi napidíj megszüntetését célzó módosító javaslatát - mondta Kóka János az SZDSZ elnöke. A szabad demokrata politikus elmondta: erről biztosította őt Lendvai Ildikó és Gyurcsány Ferenc is.

MNO
2008. 02. 01. 17:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arra számítok, hogy az Országgyűlés február 11-én ismét megszavazza az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt – mondta az SZDSZ elnöke pénteken Békéscsabán, az MTI kérdésére.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője és Gyurcsány Ferenc pártelnök egyaránt arról biztosított, hogy a szocialista frakció kitart eredeti álláspontja mellett az egészségbiztosítási törvény ügyében – mondta Kóka János sajtótájékoztatón, arra a felvetésre, hogy Karsai József, az MSZP battonyai képviselője bejelentette, nemmel szavaz.

Kóka János közölte: a szocialista frakció nem fogja megszavazni a szocialista Tóth Károly módosító javaslatát, ami a vizitdíj és kórházi napidíj megszüntetését célozza. A liberális pártelnök arra is számít, hogy a Fidesz által kezdeményezett, a törvényt megerősítő népszavazást célzó kezdeményezést szintén nem fogja támogatni a parlament február 11-én.

„Az SZDSZ frakció természetesen nem fogja megszavazni” – jelentette ki utóbbi kapcsán. A kormánypárti politikus a népszavazásról alkotott liberális vélemény részleteiről szólva egyebek között kiemelte: a szabad demokraták el fognak menni szavazni március 9-én és egységesen nemmel voksolnak. Szavai szerint ugyanis a vizitdíj és a kórházi napidíj, valamint a tandíj eltörlése a Kádár-rendszer hamis, az ingyenesség látszatát keltő szocialista illúzióját hozná vissza.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.