CEU
Rászabadítaná a migránsokat az országra a Tisza szakértője

A hírTV információi szerint a tavalyi év végén a költségvetés egyensúlyi tartalékából összesen 6 milliárdot osztottak szét harminchat település között, amelyek kétharmadát SZDSZ-es polgármester vezeti.
Nem politika, nem pártpolitika, hanem a helyi érdekek
A Csongrád megyei település pályázat nélkül jutott 50 millió forintnyi támogatáshoz, még Kóka János minisztersége alatt. A pénzből 2300 méternyi mellékutat újítottak fel, és tény az is, hogy a beruházáshoz szükséges összeg hamarabb rendelkezésre állt, mint az útépítéshez szükséges tervek. Kóka János ennek ellenére azt állítja: Csanádpalotát nem pátpolitikai alapon támogatták, mint ahogy azt a 36, többségében SZDSZ-es vezetésű települést sem, amelyek között tavaly év végén osztottak szét 6 milliárd forintot.
„Ennyi, szakmai indokok játszottak szerepet”
A kormányszóvivő lényegében megismételte a volt gazdasági miniszter szavait. Daróczi Dávid állítja, a központi egyensúlyi tartalékból – rászorultsági alapon – azok a települések kaptak, amelyek korábban is kértek, de akkor nem jutott nekik támogatás. A 2007 végén támogatott települések kétharmada egyébként liberális vezetésű. Az ellenzéki vezetésű önkormányzatok közül egyedül Pápa, Gyurcsány Ferenc szülővárosa kapott a 6 milliárdból.
(hirtv.hu)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.