Mandur reméli, hogy idén elfogadják az új médiatörvényt

Az MSZP parlamenti képviselőcsoportja február 11-én nem szavazza meg a Fidesz megerősítő népszavazásról szóló kezdeményezését. Ezt Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke mondta pénteken. A képviselő az új médiatörvénnyel kapcsolatban megjegyezte reméli, hogy azt még az idén elfogadja az országgyűlés.

MNO
2008. 02. 01. 15:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy gondolom, hogy az MSZP nem fogja támogatni ezt a kezdeményezést. Már csak azért sem, mert az egészségbiztosítási törvény olyan, mint a költségvetés, amiről nem szoktak népszavazást tartani – hangoztatta Mandur László az ATV egyik műsorában.

A médiatörvénnyel kapcsolatban Mandur László megjegyezte: reméli, idén elfogadják az új médiatörvényt, de kevés esélyt lát arra, hogy ez tavasszal megtörténik. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy három médiakuratóriumnak tavasszal jár le az elnöki mandátuma, ezeket a testületeket érinti az új médiatörvény meghozatalának késlekedése.

A mostani médiatörvény alapján kell ezeknek a kuratóriumoknak megszavazniuk az elnökségi tagokat, de remélhetőleg az ülésszak végére, illetve ősszel lesz új médiatörvény – tette hozzá a szocialista politikus.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.