A közbiztonsági és bűnügyi akció célja a kiemelten súlyos bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt többszörös körözés alatt álló személyek felkutatása volt – olvasható a távirati irodához eljuttatott tájékoztatásban. A hétfői megmozdulás háromnapos előkészítő szakaszában 94 körözöttet fogott el a rendőrség, a február 4-i akció napján pedig 119-et. További eredmény, hogy a rendőrök 36 esetben szabtak ki összesen 249 ezer forintnyi helyszíni bírságot, valamint kiosztottak 34 büntetőpontot, és megtaláltak két körözött járművet is. A hétfői akcióban csaknem 400-an vettek részt 126 járművel. A rendőrök és a munkájukat segítő közterület-felügyelők több fővárosi bevásárlóközpont, pályaudvar, valamint piac területén, illetve több közlekedési csomópontban végeztek fokozott ellenőrzéseket. A budapesti rendőrség a tervek szerint a közeljövőben hasonlóan összehangolt megmozdulásokat hajt majd végre.
(MTI)
A negyed évszázados jubileum alkalmából 25 példány erejéig feltámad Eleanor
