„Közel egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a fővárost vezető koalíció belássa azt, amit a Margit-kórház integrációjának vitája során végig képviseltem, azaz, hogy kórházunknak szüksége van szülészeti ágyakra” – fogalmaz közleményében a kerület első embere, egyben üdvözli a Szent János Kórház orvos-igazgatójának bejelentését, mely szerint március 1-jétől 15 szülészeti ággyal újraindulhat a szülészeti osztály Óbudán.
Bús Balázs közleményében ugyanakkor hangsúlyozza, hogy „hamis az az állítás, mely szerint az integráció tette lehetővé, hogy újra lehessen szülészet a Margit-kórházban”. „Miként a nőgyógyászat esetében, úgy a szülészettel összefüggésben is járható út lett volna, hogy közreműködői szerződés révén már tavaly áprilistól szülészeti ágyak várhassák a betegeket. E helyett Horváth Csaba főpolgármester-helyettes majd egy évig bizonytalanságban tartotta a III. kerületi kismamákat” – fogalmaz közleményében Bús Balázs polgármester. A kerület első embere továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy az óbudaiaknak és az agglomerációban élőknek szükségük van önálló kórházra Óbudán.
(MTI)
Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!