„Őszödi beszéd” Csepelen: tagadás után túladnak a sporttelepen

A sporttelep nem eladó! Épeszű vállalkozó meg sem vásárolná! – olvashatták újságukban múlt nyáron a csepeliek. 2008. január 31-én már arról volt szó a csepeli önkormányzat kabinetülésén, hogy a jövőben a Csepel SC területének csak az egyharmadán lesz lehetőség a sportolásra.

MNO
2008. 02. 05. 17:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Hazudtunk reggel, éjjel meg este.” Ez a mottó illene a leginkább a csepeli önkormányzat gazdasági kabinetjének január 31-i üléséről készült hangfelvételére és jegyzőkönyvére – ha annak kiadását nem tiltotta volna meg Tóth Mihály polgármester – számol be a csepel.info.

Az ülésen arról volt szó, hogyan építenék be a nagy múltú Csepel SC területének kétharmadát bevásárlóközponttal, lakóparkkal és egyéb, nem sportcélú épületekkel azok után, hogy ugyanők mindezt rémhírnek és hazugságnak nevezték. A tervek szerint az SC több ezer szurkoló befogadására alkalmas stadionját is munkagépek fogják a földdel egyenlővé tenni.

2007 nyarán több sportvezető és csepeli sportbarát is azzal kereste meg Németh Szilárd sporttanácsnokot, hogy a kerület központjában álló, magas ingatlanértékű sporttelepet kétes hírű befektetők kívánják felaprózni, helyén lakóparkot, bevásárló- és szórakoztató-központot akarnak építeni. Az egyre gyakrabban megjelenő „táskás emberek”, a birkózóknak is helyet adó nehézatlétikai terem bezárásának híre, a munkatársak elbocsátása, a „beígért” felmondások, az újra és újra előbukkanó földmérők is ezt a félelmet erősítették. Július elején Németh Szilárd és Hanzély Ákos Európa- és világbajnok öttusázó erről sajtótájékoztatót is tartott, amelyen hívatlanul megjelent Zárai László, a Csepel SC Alapítvány elnöke is.

Igaztalan vádak

Zárai László a helyszínen, majd a Csepel újságban nevetségesnek, sületlenségnek, igaztalan vádaknak nevezte Németh Szilárd kijelentéseit, majd a következőt nyilatkozta: „A sporttelep nem eladó! Épeszű vállalkozó meg sem vásárolná! A sporttelep osztatlan, közös tulajdon, amin nem lehet úgy lakásokat építeni, hogy a jövőbeli lakók tulajdonjoggal ne rendelkezzenek a labdarúgópályából is. Minden ilyen jellegű találgatás nevetséges, abszurd ötlet! Én magam csak a nyári uborkaszezonnak tulajdonítom, hogy egyesek hecckampányt folytatnak.”

A Csepel újság Zárai nyilatkozata után idézte Tóth Mihály polgármestert is, aki Németh Szilárdot rémhírterjesztőnek és felkészületlennek nevezte, majd a következőket írta: „Az alapítvány elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy nem épül lakópark a sporttelepen, ott mindig sportlétesítmény fog állni. Ez világos, egyértelmű beszéd, és az önkormányzat nevében csak támogathatom, megerősíthetem.”

…és a beismerés

Csakhogy minden korábbi állításukat megcáfolva Tóth Mihály polgármester, Podolák György parlamenti politikus és Zárai László alapítványi vezető 2008. január 31-én már arról tartott előadást, hogy a jövőben a Csepel SC területének csak az egyharmadán lesz lehetőség a sportolásra. A prezentáció során szóba volt ugyan a fennmaradó kétharmadnyi területen öregek otthona, kalandpark vagy kollégium létrehozásáról is, ez azonban információink szerint csak a figyelem valódi tervekről való elterelésére került bele a prezentációs anyagba. Ennél sokkal valószínűbb, hogy az abban szintén szereplő lakópark, szálloda vagy bevásárlóközpont tervei valósulhatnak majd meg az egykor több ezer gyereknek sportolási lehetőséget adó sportlétesítmény helyén.

Podolák György MSZP-s parlamenti politikus beszédében rámutatott arra is, hogy 150 millió forintba kerülne a stadion lámpáinak felújítása, amire érthető okokból nincs pénz, a helyére kerülő milliárdos létesítményekre viszont lesz. Tóth Mihály polgármester az ülésen pedig arról biztosította a terveket készítő cég képviselőit, hogy a márciusra elkészülő rendezési terv a befektetők érdekeit fogja szolgálni.

A polgármester diszkrecionális joga

A gazdasági kabinet nem tartozik az önkormányzat képviselő-testületének szervezetébe, a polgármesternek pedig ezért diszkrecionális joga az arról készült hangfelvétel és jegyzőkönyv kiadásának megtagadása. Úgy tudjuk, hogy ezzel az indokkal utasították el Borbély Lénárd Fidesz–KDNP-s képviselő kérését február 4-én, amikor az ülésről készült hanganyagot szerette volna megismerni.

Németh Szilárd sporttanácsnok erről azt mondta: minden csepelinek joga van megismerni a gazdasági kabinet ülésén elhangzottakat, akár az eredeti hangfelvétel, akár az az alapján készült szó szerinti jegyzőkönyv által. Az már nem lepi meg, hogy Tóth Mihály hónapokon keresztül mást állított a Csepel SC ügyében, de az igen, hogy az utolsó ciklusában járó polgármester ennyire nem törődik a rá bízott kerület lakóival, múltjával és jövőjével. Az 1912-ben alapított munkás-sportegyesület ugyanis – az olimpiai pontok tekintetében – ma is a világ tíz legjobbja között foglal helyet, a megismert tervek azonban a csaknem százéves egyesület versenysportjának likvidálását is jelenthetik egyben. Szintén árulkodó, hogy a Csepel SC Alapítvány teljes ingatlan vagyonát „egy gazdasági egységként” akarják kezelni. Úgy néz ki, hogy nemcsak a központi sporttelep került így veszélybe, de az elv- és üzlettársak már a rendkívül értékes zöld területen lévő kis-Duna-parti evezős- és kajak-kenu telepre is kivetették hálójukat.

A sporttanácsnok kifejtette: a Csepel SC-vel valóban nagy problémák vannak, amelyek ráadásul nem is ma kezdődtek. A megoldást hosszabb távon annak a sportkoncepciónak az elfogadása és végrehajtása jelenthetné, amit a közelmúltban megdicsért ugyan a csepeli önkormányzat MSZP-frakciója, de a testületi ülésen már nem fogadtak el. A sportkoncepció kizárólag sportcélú rendezési tervet engedélyezett volna az SC területén, magában az egyesületben pedig a jelenlegi viszonyok rendezését sürgette.

(csepel.info)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.