Pesti: Gátlástalan politikai alku eredménye az eü.-i törvény

A Fidesz szerint az MSZP által az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényhez benyújtott tizenkét módosító javaslat érdemben nem változtat a jogszabályon – mondta a párt szakpolitikusa vasárnap Budapesten.

MNO
2008. 02. 10. 11:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP által benyújtott javaslatok – mivel technikai jellegű módosításokról van szó – érdemben nem változtatnak a törvény szellemén, szövegén és alapkoncepcióján – közölte sajtótájékoztatóján Pesti Imre. A politikus úgy vélte, az, hogy a koalíció megfontolta Sólyom László köztársasági elnök intelmeit, nem tükröződik a benyújtott módosító javaslatokon. Hozzátette, a törvény ismételt megszavazása ellen szól az is, hogy teljesen nyilvánvaló: társadalmi támogatottság nélkül születik meg ez a jogszabály. „Ez egy gátlástalan politikai alku következménye, hiszen előttünk zajlott, hogy az SZDSZ megzsarolta a szocialistákat, ha nem szavazzák meg az ő elképzeléseiket, nem támogatják a törvényjavaslatukat, akkor (…) kilépnek a koalícióból. Ez egy üzleti-politikai alku eredménye” – fogalmazott Pesti Imre.

Úgy véli, az, hogy a kormány mit gondol erről, jelzi, hogy kordont von a Parlament épülete köré, ami azonban nem a Parlamentet védi. „Ez egy kordon a magyar társadalom, a magyar polgárok és a kormányzat között” – magyarázta, hozzátéve, hogy a kormányzat teljes egészében elszakadt a társadalomtól. Pesti közölte: a Fidesz a hétfői frakcióülésen dönt arról, benyújtanak-e, s ha igen, milyen módosító javaslatokat; arról is hétfőn határoz a képviselőcsoport, hogy kérnek-e név szerinti szavazást.

Megemlítette, hogy a KDNP a daganatos betegek kezelésével kapcsolatban nyújt be módosító indítványt, illetve a Fidesz is fenntartja a korábban a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésével kapcsolatos módosítását. Kérdésre válaszolva Pesti Imre közölte: hisz abban, hogy a „túloldalon”, a szocialistáknál is vannak tisztességes emberek, akiknek a pártfegyelemnél fontosabb a szavazók elvárása, a társadalom szolgálata. A törvény ismételt szavazása előtt megvan az a remény, hogy a szocialisták között többen lesznek, akik látva a hatalmas társadalmi ellenállást, meggondolják magukat – vélekedett a Fidesz szakpolitikusa.

Kökény Mihály szocialista politikus Pesti Imre szavaira reagálva azt mondta, hogy a zárószavazás előtt a Fidesz ismét félrevezeti a közvéleményt, „a módosító indítványok tartalma helyett hatalmi alkukról spekulál”. Hozzátette, hogy a nagyobbik ellenzéki párt ebbe „belekavarja” a köztársasági elnököt is, aki viszont a héten elismerte, hogy a kormánypártok megfelelő erőfeszítéseket tettek javaslatainak megfontolására, és néhány kérdésben számára is elfogadható megoldás született.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.