Polgármestert választ Nyúl

Időközi polgármester- és képviselő-választás lesz április 27-én a Győrhöz közeli Nyúl községben, mivel a testület belső viszályok miatt feloszlott – mondta Schmiedt Henrik, a több mint négyezer lakosú település polgármestere hétfőn.

MNO
2008. 02. 11. 12:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A polgármester közlése szerint a közte és a képviselők többsége között kialakult nézeteltérések miatt kerül sor az új választásra. A 11 képviselő közül 9-en írták alá a testület feloszlatását indítványozó javaslatot, végül pedig 7:5 arányban voksoltak a feloszlatás mellett. (A szavazáson a polgármester is részt vett.) A testület feloszlatását indítványozó képviselők állásfoglalása szerint „a polgármester alkalmatlansága miatt” lesz időközi választás a faluban. Döntésüket azzal indokolták, hogy féltik a település jövőjét. A polgármester viszont egyebek mellett pozícióféltéssel, továbbá azzal magyarázta a személye ellen irányuló támadásokat, hogy egyesek korábbi választási vereségüket „nem tudták feldolgozni”.

A polgármester elmondása szerint a testületi tagok szemére vetették, hogy önkényesen hozott döntéseket, egyebek között pályázati ügyekben. Pályázni csak testületi felhatalmazással lehet – vetette ellen a Schmiedt. Eddigi faluvezetői tevékenységéből kiemelte: befektetőt sikerült szereznie, aki a községtől két kilométerre fekvő területen 100 hektáron logisztikai központot szándékozik építeni, a leendő létesítmény évi 150 millió forinttal növelné a jelenleg 400 milliós költségvetésű község bevételeit – mondta. Schmiedt Henrik kijelentette: újból indul a polgármesteri pozícióért, s tudomása szerint többen ismét megmérettetik magukat a képviselő-testületi tagságért.

Az új testület megalakulásáig a feloszlatott grémium látja el az önkormányzati teendőket. A jelenlegi polgármester függetlenként öt másik polgármesterjelöltet megelőzve nyerte meg a választást 2006-ban. A 11 fős testületbe döntően függetlenek kerültek, két, a Fidesz által támogatott tagot kivéve. A feloszlatás időpontjától számítva 30 napon belül kell kitűzni az időközi választás időpontját és három hónapon belül le is kell bonyolítani a választást – mondta a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal törvényességi főosztályvezető-helyettese az MTI érdeklődésére. Tóth Eszter közölte: a hivatal a feloszlatással összefüggésben azt vizsgálja, hogy megfelelt-e a jogszabályoknak. Az eljárást rögzítő jegyzőkönyvet e hét végéig kell eljuttatni a hivatalhoz – tette hozzá a főosztályvezető-helyettes.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.