Szili: Nem lehet március 9-én két népszavazást tartani

Szili Katalin szerint nem lehet március 9-én megrendezni a törvénymegerősítő népszavazást az egészségbiztosítás reformjáról akkor sem, ha a Fidesz kezdeményezését február 11-én megszavazná a parlament – mondta a köztévé reggeli műsorában az Országgyűlés szocialista elnöke.

MNO
2008. 02. 02. 10:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosszú távon különös helyzetet teremtene, ha a mindenkori ellenzék folyamatosan ezzel az eszközzel élne egy-egy törvény ellen – véli Szili. Az esetleges személyi változásokról a kormányban Szili Katalin azt mondta: nem óhajt senkivel sem versenyezni és senkinek sem a helyére törni. Ő abban érdekelt, hogy az MSZP sikeres legyen.

Ismert: korábban a Fidesz bejelentette, hogy mindent megtesz azért, hogy az egészségbiztosítókról szóló törvénymegerősítő népszavazás egy időben legyen a szociális népszavazással. „Az embereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy véleményt formálhassanak az egészségügyi biztosítással kapcsolatos törvényről, mivel a rendszerváltás utáni legfontosabb törvény – indokolta döntését Répássy Róbert, a Fidesz képviselője.

(hírTV)

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.