Térfigyelő kamerákkal gyarapszik Szentendre

15 térfigyelő kamerát helyez el Szentendre önkormányzata a belváros forgalmasabb pontjain, így növelnék a közbiztonságot és őriznék meg a város imázsát. A statisztika szerint ahol térfigyelő kamera pásztázza az utcákat, ott 20-30 százalékkal visszaesik a bűnözés.

MNO
2008. 02. 07. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Térfigyelő rendszer kiépítésével növeli a közbiztonságot Szentendre önkormányzata, a 15 kamerát főként a belváros forgalmasabb pontjain helyezik el – közölte Dietz Ferenc csütörtökön. A polgármester elmondta, hogy a 25 ezer lakosú város az idegenforgalmi szezonban naponta több tízezer turistát lát vendégül, ezért is fontos Szentendre imázsának megőrzéséhez a biztonságérzet garantálása.

Bár itt ritkán fordulnak elő súlyos bűncselekmények, de autórongálás vagy a fiatalok randalírozása gyakran borzolja a helyiek és a turisták idegeit – tette hozzá. A város vezetése 13 millió forintot különített el a térfigyelő rendszer kiépítésére, s az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól további 1,5 millió forintot nyert el pályázati úton a terv megvalósítására. A statisztika szerint ahol térfigyelő kamera pásztázza az utcákat, ott 20-30 százalékkal visszaesik a bűnözés – hangsúlyozta a polgármester.

Az előkészületek megkezdődtek; a Városház tér, a Templom-domb, a Fő tér és a Duna-korzó magasabb pontjain helyezik el a kamerákat, amelyek az idei idegenforgalmi szezonban már éjjel-nappal kontroll alatt tartják e közterületeket, s ha szükség van rá, a rendőrség perceken belül a helyszínen teremhet – ígérte Dietz Ferenc.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.