A Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatójának közleménye szerint jelentősen csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma a betegek és a dolgozók körében, ezért az intézmény igazgatósága úgy döntött, február 13-án feloldják a jelenleg érvényben lévő teljes körű látogatási tilalmat. A kaposvári kórházban január 17-én részleges, majd egy hétre rá – miután Somogy megyét is elérte az influenzajárvány – teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el. Ezzel egy időben a nagyatádi kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el, amelyet a napokban oldottak fel. Németh Lívia regionális tisztifőorvos-helyettes kedden arról tájékoztatott: Kaposváron és Siófokon még a „járványküszöb” határán van az influenzaszerű megbetegedések száma, azonban e két területről és a megye más térségéből is jóval kevesebb megbetegedést jeleztek az elmúlt héten, mint azt megelőzően. Azzal, hogy Kaposváron szerdán feloldják a tilalmat, Somogy megye valamennyi kórháza látogatható – mondta a szakember.
Feloldják a látogatási tilalmat csütörtöktől a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórházban és a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban – közölte a kistérségi tiszti főorvos. Almási Ferenc tájékoztatása szerint Fejér megye két súlyponti kórházában az influenzás megbetegedések számának erőteljes csökkenése tette lehetővé a január 18. óta tartó látogatási tilalom feloldását. A jelentő szolgálat adatai szerint egy hét alatt felére csökkent a térségben a betegek száma. Nem ilyen kedvező a járványügyi helyzet Mór, Komárom és Kisbér környékén, ezért a közép-dunántúli regionális tiszti főorvos döntése szerint a Móri Városi Kórházban változatlanul érvényben van a látogatási tilalom – fűzte hozzá a kistérségi tiszti főorvos.
(MTI)
Takács Péter: A Tisza egészségügyi programja egy lufi
