Választás a XI. kerületben: egyik jelölt sem lép vissza

Nem lép vissza egyik jelölt sem a most vasárnap Budapest 15-ös számú választókörzetében tartandó időközi parlamenti képviselő-választás második fordulójában azok közül, akik az első, érvénytelen választáson is megmérették magukat.

MNO
2008. 02. 04. 10:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főváros XI. kerületét, Gellérthegy és Szentimreváros térségét érintő választókerületben így ismét indul Lakos Imre az MSZP és az SZDSZ, Rétvári Bence a Fidesz és a KDNP közös jelöltjeként, valamint Csapody Miklós az MDF, Fenyvessy Zoltán pedig a MIÉP színeiben. Az újbudai választást az októberben elhunyt Deák András (KDNP) megüresedett képviselői helyére kellett kiírni.

A helyi választási bizottság már elfogadta a második forduló szavazólapját, amelyen a négy jelölt ábécésorrendben követi egymást. Az első forduló a szavazók alacsony részvétele miatt érvénytelen volt: a választásra jogosult 32 ezer polgár közül mindössze 12 ezren vettek részt a voksoláson. Rétvári Bence az érvényes szavazatok 67 százalékát, Lakos Imre a 20,3 százalékát, Csapody Miklós a 9,7 százalékát, míg Fenyvessy Zoltán a három százalékát kapta.

Miután a részvételi arány nem érte el az ötvenszázalékos érvényességi küszöböt, ezért február 10-én újra az urnákhoz járulhatnak a 15-ös számú választókerületiek. A most vasárnapi választáson az érvényességi küszöb már csak 25 százalék; ha ezt nem érné el a részvétel, akkor új időközi voksolást írnak ki. Budapest választókerületeiben a rendszerváltozás óta csak egy alkalommal, 1991-ben írtak ki időközi parlamenti választást. Az erzsébetvárosi szavazást akkor azért tartották meg, mert a főpolgármesterré választott Demszky Gábor lemondott parlamenti mandátumáról.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.