765 kilométeren zajlik védekezés a hazai folyókon + Képek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kedvezően alakul az árvízhelyzet, jelentősen apad a Tisza és a Szamos a határszelvényben, így az árhullám egy héten belül elhagyja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térségét – erről tájékoztatta kedden Szabó Imre minisztert Vásárosnaményban Bodnár Gáspár, a nyírségi vízügyi igazgatóság vezetője. • Kedvezően alakul az árvízhelyzet – apad a Tisza és a Szamos

MNO
2008. 07. 29. 18:42

Kertész József, a Magyar Közút Kht. megyei területi igazgatóságának ügyeletese elmondta, hogy ismét megközelíthető közúton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kiskinizs. A Halmaj és Kiskinizs közötti utat – amelyen 20-40 centiméteres víz hömpölygött – hétfőn zárták le a Hernád áradása miatt, az apadó folyó azonban visszahúzódott, így a településre vezető út egy forgalmi sávon már járható – közölte az ügyeletes. Hozzátette: továbbra sem lehet közlekedni a Sajólád és Bőcs, illetve a Fügöd és Ináncs közötti szakaszon. Arról is beszámolt, hogy a Sajó áradása miatt lezárták a Muhi és Köröm közötti út egy szakaszát, valamint a Tisza áradása miatt az Ároktő határában lévő utat. Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere azt közölte: a település mindkét oldalról megközelíthető, bár Pere felől még van egy kis vízátfolyás, de az útfelület nagy részéről már visszahúzódott az ár.

A Felső-Tisza térségében 24 órás járőrszolgálatot látnak el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai; 12 órás váltásban ötvenen teljesítenek szolgálatot a térségben. A harmadfokú árvízvédelmi készültséggel érintett töltéseken folyamatos a járőrözés, a gátak töltéskoronáin lévő utakra semmilyen járművet, sőt gyalogost sem engednek be a rendőrök. Az ötven rendőr a kiürített, az árterületeken lévő és a víz által elöntött tivadari, jándi és vásárosnamény–gergelyiugornyai üdülőtelepeken ellátja a vagyonvédelmet is, őrzi az értékeket. Szabó Imre, a környezetvédelmi és vízügyi tárca vezetője a Tiszát érintő nehézfém-szennyeződés veszélyéről szólva sajtótájékoztatóján kiemelte: a román hatóságok tudják kezelni a határon túli Borsabányánál történt zagykifolyás miatti helyzetet, így Magyarországra semmilyen káros anyag nem jut el.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.