Második világháborús bombák: sok dolguk lehet még a tűzszerészeknek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Budapest IX. kerületében kedden reggel megkezdték annak a körzetnek a kiürítését, ahol hétfőn este kéttonnás második világháborús óriásbombát találtak egy régi malomépület bontásakor.

MNO
2008. 07. 29. 8:34

2007. november 15. – Az Északi vasúti összekötő hídnál öt, egyenként 500 kilós bombát találtak. A bombákat 21-én kiemelték a vízből és hatástalanították.

2008. május 14. – Budapesten, a lágymányosi Infopark újabb épületeinek mélyalapozása közben egy 500 kilogrammos légibombát találtak, amelyet a helyszínen hatástalanítottak. Másnap egytonnás légibomba került elő a területen, ezért két kilométeres körzetben lezártak minden utat, a Lágymányosi és a Déli vasúti összekötő hidat, valamint kiürítették az ELTE északi és déli tömbjét. A két gyújtószerkezetet a helyszínen felrobbantották, majd a bombatestet egy központi telepre szállították és ott robbantották fel.

2008. július 16. – Budapest XIII. kerületében, a Tahi út és a Tatai utca kereszteződésénél egy 500 kilogrammos világháborús bombát találtak, ezért ideiglenesen több mint ötezer embert telepítettek ki az otthonából. A robbanószerkezetből kiszerelték az M103-as típusú gyújtószerkezetet, majd a helyszínen felrobbantották.

2008. július 28. – Budapest IX. kerületében, a Vaskapu és a Tóth Kálmán utca kereszteződésében kéttonnás bombát találtak egy régi malom bontásakor. A terület kiürítését másnap reggel kezdték meg, addig a betonba fúródott bombát szigorúan őrizték.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.