Most sincs megegyezés a szakszervezet és a MÁV között

Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a sztrájkkövetelésekről a csütörtöki tárgyaláson.

MNO
2008. 07. 17. 14:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyeztetést július 22-én folytatják.

Az egyeztetésen kérdésre válaszolva Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója, a munkáltató tárgyaló delegációjának vezetője elmondta, hogy nincs új ajánlatuk a szakszervezeti követeléssel kapcsolatban. Arra kérte a szakszervezetet, lássák be, nem reálisak a követelések. A szakszervezet tárgyalódelegációja szerint reálisak és jogosak követeléseik.

Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az egyeztetést követően az MTI-nek elmondta, hogy bár nem haladnak az egyeztetések, ennek ellenére kötelességük a tárgyalásokat folytatni. Pénteken a közlekedési minisztériumban a vasúti egyeztető bizottság ülésén ismét szóba hozzák a VDSZSZ követeléseit. Megismételte korábbi kijelentését, hogy sztrájkfelhívásuk érvényben van, a sztrájkbizottság szükség szerint értékeli a helyzetet, és ha úgy ítéli meg, folytatják a felfüggesztett munkabeszüntetést.

A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, és a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára. Ez kiegészítették később azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás, valamint a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja a vártnál magasabb inflációt.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.