Önkéntesek segítik az ápolók munkáját a kanizsai kórházban

Önkéntesek segítik az ápolók munkáját júniustól a Kanizsai Dorottya Kórház ápolási és a gerontológiai osztályán - mondta el Kovács József főigazgató csütörtöki sajtótájékoztatóján Nagykanizsán.

MNO
2008. 07. 24. 13:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főigazgató hozzátette: a kanizsai 502 ágyas kórházban ugyan megfelelő számú személyzet – 850, köztük 300 ágy melletti nővér – dolgozik, ugyanakkor a szakmai állomány leterhelt. A segítők a feladatok egy részének átvállalásával – mint például beszélgetés, öltöztetés, étkeztetés – tehermentesítik a szakápolókat.

Marton Ferencné ápolási igazgató elmondta, a segítők toborzása még április közepén kezdődött el. Több mint 30 jelentkező közül egyéni elbeszélgetés, tesztek, adatlapok kitöltése után választották ki a segítőket, akiket tréningeken készítettek fel a feladatokra. Június óta tizenegy önkéntes napi két órában segíti a szakápolók munkáját: elsősorban mentális feladatokat látnak el, de az étkezéseknél, tisztálkodásnál, sétáltatásnál is segítenek. Jelenlétüket az eddigi tapasztalatok szerint a betegek kedvezően fogadták.

A segítésnek ezt a módját a jövőben szeretnék kiterjeszteni a pszichiátriára, neurológiára, gyermekosztályra is. Az önkéntesek munkáját koordinátorok – szociális munkások – irányítják, akiket a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány térítésmentesen készített fel.

Meggyes Ildikó, az alapítvány ügyvezetője a távirati iroda kérdésére elmondta: az ország 13 intézményében – szociális otthonban, kórházakban – 350 önkéntes teljesít szolgálatot. A legidősebb segítő 85 éves, a legfiatalabb középiskolás. A motivációk sokfélék: van, aki saját vagy a környezetében előfordult betegség miatt akar másokon segíteni. A multinacionális cégeknél dolgozó, illetve humán diplomával, nagyobb cégeknél munkát vállaló fiataloknál gyakori, hogy azért vállalkoznak erre a szolgálatra, mert hiányzik számukra az emberi közelség.

„Friss, aktív nyugdíjasok” is szívesen végeznek ilyen tevékenységet, de olyanok is akadnak, aki azért vállalnak ilyen jellegű munkát, mert stabil anyagi háttér mellett, sok szabadidővel rendelkeznek – tette hozzá.

A segítőmunkára mindenki alkalmas, aki a kórházi környezetben el tudja viselni az ápoltak nehezebb sorsát, látványát és a saját, valamint az intézmény kompetenciáját elfogadva, a betegek érdekét előtérbe helyezve tud segíteni – jegyezte meg az ügyvezető.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.