A politikus úgy vélte: nehéz mit mondani az első száz napról, mert Gyurcsány Ferenc kisebbségi kormánya felhatalmazás nélküli kormány, amely nem kért és nem kapott bizalmat sem az emberektől, sem az Országgyűléstől. Szerinte a kisebbségi kormány a kormányzati politika kudarcának eredménye.
A fideszes képviselő arról is beszélt, hogy a kormánynak nincs programja, még azt a cselekvési tervet sem tudta határidőre elkészíteni, amit megígért. Cser-Palkovics András úgy vélte: az elmúlt hónapok történései egyértelműen bizonyítják, hogy a kisebbségi kormány képtelen kezelni azt a válságot, amelyet maga Gyurcsány Ferenc idézett elő.
A kisebbségi kormány cselekvőképtelensége miatt Magyarország egyre nehezebb helyzetbe kerül, a miniszterelnök elhibázott gazdaságpolitikája miatti megszorító intézkedések szociális válságba sodorták az országot – mondta a Fidesz helyettes szóvivője. Hozzátette: a kormány nem képes választ adni az emberek problémáira, tehetetlenségével pedig árt az országnak, ezért a kisebbségi kabinet első száz napja is egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Magyarországon előre hozott választásokra van szükség.
Daróczi Dávid kormányszóvivő csütörtöki online tájékoztatóján a Mercedes-beruházás elnyerését, az Európai Unió kutatás-fejlesztési intézetének Budapestre települését emelte ki a kisebbségi kormány elmúlt száz napjának eredményei közül.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.