Gumicsónakot kaptak a győri rendőrök

Gyorsjárású, mindössze 20 centiméter merülésű, ezáltal alacsony vízállásnál is használható gumicsónakot kapott a győri rendőrkapitányság nyáron megalakult vízi rendészete a győri önkormányzattól hétfőn.

MNO
2008. 08. 18. 10:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az átadáson Szabadfi Árpád dandártábornok, Győr-Moson- Sopron megyei rendőrfőkapitány elmondta: az önkormányzat négymillió forintos támogatásával szerezték be a csónakot, amelynek a veszélybe került turisták mentése lesz az elsődleges feladata.

Az ötszemélyes, széllel szemben 48 kilométeres óránkénti sebesség elérésére képes kishajó Győr és környékének vizein közlekedik majd, szükség esetén az orvhalászokkal szemben is fellépnek – közölte a rendőrfőkapitány. Szabadfi Árpád szólt arról is, hogy a győri vízi rendészet mintegy két hónappal ezelőtt vett birtokba egy mélymerülésű hajót, amelyet korábban a határőrség használt.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.