Indul a BKV vezérigazgatói posztjáért az MVM korábbi feje

Pályázott a BKV vezérigazgatói posztjára Kocsis István, az Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezérigazgatója – tudatták közleményben.

MNO
2008. 08. 06. 14:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint Kocsis István „versenyben van és marad” is a közlekedési cég vezetői tisztségéért. Ennek érdekében elkészítette „részletes és alapos” pályázatát a BKV rendbetételére és hosszú távon kifizetődő működtetésére. Amíg a pályáztatás folyik, Kocsis István nem tájékoztathatja a nyilvánosságot pályázata részleteiről, ugyanakkor a kommunikációs cégen keresztül azt közölte, hogy nem lépett vissza, és ez nem is áll szándékában.

A Fővárosi Önkormányzat gazdasági bizottságának július 28-án kellett volna döntenie a pályázat nyerteséről, de végül indoklás nélkül 30 nappal meghosszabbították az elbírálás határidejét. Az MTI az ülés után úgy értesült, hogy Kocsis István visszalépett a pályázattól.

Az önkormányzat szocialista frakciója az elé került összesítés alapján három pályázót tartott alkalmasnak a posztra: Balogh Zsolt megbízott BKV-vezérigazgatót, Hidvégi Gábort, a Vidámpark Zrt. volt igazgatósági elnökét és Devecz Miklóst, a MÁV és a Hídépítő volt dolgozóját. Steiner Pál, az MSZP frakcióvezetője a tisztázásra szoruló kérdések közt említette, hogy Balogh Zsolt megfelelt-e a pályázati kiírásnak, illetve hogy jogi személy pályázata érvényes lehet-e.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.