Magosz: alkotmányosan is aggályos az SPS bevezetése

A Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) elutasítja az Egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) 2009. évi bevezetését - közölte Örvendi László, a Magosz elnökségi tagja, hajdú-bihari elnöke Debrecenben.

MNO
2008. 08. 05. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A testület álláspontját ismertető politikus szerint az SPS tervezett bevezetésével megmerevedik a magyar agrárstruktúra, a rendszer jelentősen befolyásolja a több mint 5 millió hektár mezőgazdasági terület hasznosítását, a 200 ezer regisztrált gazdálkodó gazdálkodási viszonyait, így a különböző fejlesztéseket, valamint a vidékfejlesztési források felhasználását.

A kormánynak meg kell hallgatnia a gazdák kérését, és vissza kell vonnia az összevont területalapú támogatás 2009-ben történő bevezetését – mutatott rá Örvendi László. A Magosz szerint azért is értelmetlen az SPS bevezetése, mert az Európai Unióban 2014-től egy teljesen új, egyszerűbb agrártámogatási rendszert kívánnak bevezetni.

A magyar kormány tervezett lépése azért is elfogadhatatlan, mert többletforrást nem biztosít, csupán az elosztás módja változik: méghozzá a jelenlegi kormányhoz közelálló körök szándékainak és érdekeinek megfelelően – fogalmazott az Magosz-tisztségviselő, aki egyben országgyűlési képviselő (Fidesz) is.

Örvendi László hozzátette: a jelenlegi körülmények között elfogadhatatlan a 2006-os földhasználaton alapuló "történelmi bázis" meghatározás, ugyanis Magyarországon nincs történelmileg kialakult földtulajdon, földhasználat és üzemi szerkezet, ennek hiányában pedig történelmi bázisról nem beszélhetünk. „A történelmi bázisként meghatározott időpont, a 2006. év egy szűk, jól informált, kormány közeli vállalkozói és befektetői körnek az érdeke” – jelentette ki. A Magosz szerint a mindenkori földhasználónak kell megkapnia a támogatást. A szervezet elutasítja az igazságtalan SPS-rendszer bevezetését, s a jelenlegi, átlátható egyszerűsített támogatási rendszer (SAPS) alkalmazásának meghosszabbítását kéri az agrárkormányzattól.

Örvendi László bejelentette: amennyiben az Országgyűlés az ősszel megszavazza az SPS-rendszer 2009. évi bevezetéséről szóló jogszabályt, a Magosz – több szervezetettel együtt – az Alkotmánybírósághoz fordul. A történelmi bázis meghatározása ugyanis alkotmányossági aggályokat vet fel – magyarázta Örvendi László.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.