Negatív lett a hírTV riporterének drogtesztje +Videó

Öngólt rúgott a Magyar Labdarúgó Szövetség jogi alelnöke a birtokában lévő hangfelvétel nyilvánosságra hozatalával. Helmeczy László utalást se tett arra, hogy a Hír Televízió munkatársai ellen tervezett bűncselekmény elkövetését meg akarná akadályozni. A hírTV egyik megvádolt munkatársa, Kisberk Szabolcs drogtesztje negatív lett. A tesztre önként vállalkozott – mondta el az MNO-nak a televízió riportere.• Újabb hangfelvétel: letétbe helyezték volna a pénzt + Videó

MNO
2008. 08. 04. 20:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helmeczy a közzétett beszélgetés alapján csak a bűncselekmény sikeres elkövetése után értesítette volna a rendőrséget. Eddig azt állította, közölte a vele tárgyaló férfival, hogy haladéktalanul feljelentést tesz.

Helmeczy László a köztévében mutatta be először a birtokában lévő hangfelvételt. Bár vitapartnere a Célpont egyik szerkesztője volt, a hangfelvételt nem volt hajlandó átadni munkatársunknak. Egy internetes portál hozta nyilvánosságra. Helmeczy közlése szerint a felvétel az első beszélgetést rögzíti közte és Baráth Miklós között. A férfi egy olyan történetet adott elő az ügyvédnek, amely szerint a Hír Televízió két munkatársa, Krakkó Ákos és Kisberk Szabolcs kábítószerezik, a drogot pedig tőle szerzik be.

A hangfelvétel szerint Baráth Miklós először Veres János közvetlen munkatársát, Tóth Viktort kereste meg ajánlatával, de ő végül nemet mondott a férfinak. Helmeczy és Barát Miklós beszélgetéséből egyértelműen kiderül, a hírTV munkatársai ellen tervezett bűncselekményt Tóth Viktorék egyeztetik egy ma még ismeretlen, titokzatos körrel is.

Az ügyvéd utalást se tesz arra, hogy a tervezett bűncselekmény elkövetését meg akarná akadályozni. Helmeczy László felajánlja Baráth Miklósnak, ha az üzlet létrejön Tóth Viktorék és a férfi között, ő hajlandó ügyvédi letétbe helyezni a pénzt.

A hangfelvétel tanúsága szerint az indíték egyértelműen a bosszú volt.

Baráth Miklós másik története

Baráth Miklós a Hír Televízió munkatársait egy másik történettel kereste meg. A férfi azt állította, hogy a pénzügyminiszter munkatársának megbízásából kábítószert kell elrejtenie Kisberk Szabolcs és Krakkó Ákos autójában vagy otthonában. Barát Miklós azt mondta, a bűncselekmény elkövetésért másfél millió forintot ajánlottak neki, amiből 150 ezer forint előleget fel is vett.

Nem tud feljelentésekről a főügyészség

Bár az országos rendőrfőkapitány azt nyilatkozta, Helmeczyék két feljelentést vagy bejelentést is tettek, ezekről az ügyben nyomozó Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség nem tud. A nyomozó hatóságon jelenleg hamis vád megalapozott gyanújával folyik eljárás. A bűncselekmény elkövetői, felbujtói vagy bűnsegédei között a büntető törvénykönyv nem tesz különbséget, bűnösségük esetén valamennyiükre ugyanaz a büntetést szabható ki.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségen a mai napig nem találkoztak Helmeczy László feljelentésével. Hangfelvételekkel is csak a hírTV segítette eddig a hatóság munkáját. Az eljárás május 22-én indult a Budapesti Rendőr-főkapitányságon kábítószerrel visszaélés bűntette előkészületének alapos gyanújával. Az ügyet áttették Debrecenbe, ahol a tervezett bűncselekményt előkészítő beszélgetések zajlottak. A hatóságok jelenleg egy másik bűncselekmény, hamis vád gyanújával nyomoznak.

A hamis vád alapesetben három év szabadságvesztéssel sújtható.

A Hajdú-Bihar megyei főügyész azt mondta, a hatóságok úgy is dönthetnek, hogy kábítószerrel visszaélés előkészülete miatt is indítanak eljárást.

Kisberk Szabolcs negatív drogtesztje

A drogtesztet azt követően vállalta az újságíró, hogy Helmeczy László ügyvéd a sajtóban többször is kijelentette: Kisberk kábítószerfogyasztó és -terjesztő egyben. Kisberk leszögezte, hogy rendszeres drogfogyasztás esetén könnyen kimutatható lett volna szer fogyasztása.

A Szabolcs Online-on megjelent felvétel kapcsán Kisberk lapunknak elmondta, hogy az alapvetően nem változtat azon a tényen, hogy Helmeczy hajlandó lett volna másfél millió forintot fizetni egy bűnözőnek azért, hogy börtönbe juttassa a hírTV két munkatársát.

Az újságíró a vádak kapcsán kijelentette, hogy meg fogják tenni a megfelelő jogi lépéseket Helmeczy ellen.

Krakkó Ákos, a hírTV munkatársa a Magyar Rádió Krónika című adásában korábban kifejtette: jelenleg külföldön tartozkódik egy már előre lefoglalt programon, de amint visszaérkezik Magyarországra, áll a vizsgálat elé.

(MNO, hírTV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.