Baki László közölte: az Újszövetséget egy-egy mondatra, úgynevezett versekre bontották, s akik be akarnak kapcsolódni a kódex készítésébe, egy-egy verset kézírással lapokra másolhatnak. A lapokat a későbbiekben bekötik, így jön létre a XXI. századi Biblia 2008-ban, a Biblia évében. A pannonhalmi főapátság más eseményekkel is megemlékezik a magyar államalapítás ünnepéről, amely a monostor alapítójának napja is egyben. A hagyományokhoz híven ezúttal is az érdeklődők elé tárják a magyarság és a magyar nyelv történetének legértékesebb írásos emlékei közé tartozó pannonhalmi és tihanyi alapítólevelet a főapátság könyvtárában.
A páratlan értékű dokumentumok – az 1002-ből származó, latin nyelvű pannonhalmi és az 1055-ben kelt, magyar szavakat is tartalmazó tihanyi alapítólevél – eredeti példányát egész nap megtekinthetik a látogatók. Dénesi Tamás levéltáros fél 12-kor és délután fél 3-kor előadást tart az írásos emlékek keletkezési körülményeiről, tartalmáról és arról, miként sikerült azokat egy évezreden keresztül megőrizni.
Az ünnepi rendezvények sora délelőtt szentmisével kezdődik a bazilikában. Azt követően különféle programokat – köztük kenyérsütést, ügyességi játékokat – kínálnak a Szent István alapította monostor legfiatalabb látogatóinak és azok szüleinek. Hoffmann László orgonaművész délután fél 4-kor orgonahangversenyt ad a bazilikában. A szerzetes közösség esti imádsága, az ünnepi vesperás után, este 8 órakor Szent István király Imre herceghez szóló intelmei hangzanak el Horváth Lajos Ottó színművész előadásában, Mizsei Attila énekes közreműködésével.
Pannonhalma monostora szeretné, ha az ünnep estéjén évről évre elhangzana ez a minden bizonnyal középkori szöveg, amelyet a hagyomány Szent Istvánnak tulajdonít – mondta Baki László. A monostor és minden program ingyenesen látogatható augusztus 20-án, kivételt csupán a két koncert jelent. Az apátságot az ünnep napján vezetés nélkül is meg lehet tekinteni, de minden egész órakor vezetést is tartanak, amelyhez bárki útközben is csatlakozhat.
(MTI)

Hatalmas drogfogás – elképesztő módon bukott le a banda