Polgár és Nyírbogdány és mások is is befogadnák az Apollót

A szocialisták szerint a Fidesz felelős azért, hogy az Apollo Tyres mégsem Gyöngyösön építi fel gumigyárát. A Fidesz ismét arra hivatkozott, hogy a környezet abban a térségben már nem terhelhető tovább. Közben Polgár és Nyírbogdány, Békéscsaba és Kazincbarcika is bejelentette, hogy befogadná  az indiaiak gumigyárát.

MNO
2008. 08. 15. 12:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP a Fideszt és Orbán Viktort tartja felelősnek, amiért az indiai Apollo Tyres gumivállalat visszavonta gyöngyösi beruházását – erről Podolák György szocialista politikus beszélt sajtótájékoztatóján. Podolák Gyöngyössel, Heves megyével és az egész országgal szembeni „szabotázsakciónak" tartja az ügyet, amelyért szerinte a Fidesz a felelős. „A Fidesz máris foghatja magát és kimatricázhatja Gyöngyösön, hogy Orbán Viktor a hibás" – tette hozzá a politikus, utalva arra, hogy a Fidelitas nemrég „Gyurcsány a hibás" címmel indított kampányt.

Fidesz: pénz vagy egészség?

Pénz vagy egészség – Tatár László, a gyöngyösi Fidesz-frakció vezetője szerint ez volt a tét az indiai Apollo Tyres gumivállalat Gyöngyösre tervezett beruházása kapcsán. A beruházás ellen népszavazást kezdeményező polgári frakció vezetője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: nem lehet tovább terhelni a Mátra környezetét ilyen beruházásokkal, így nincs helye Gyöngyösön gumiabroncsgyárnak. Ugyanakkor hangsúlyozta: a gyöngyösi polgári frakció beruházáspárti, a helyi ipari parkban várják azoknak a befektetőknek a jelentkezését, akik beruházásaikkal nem károsítják a Mátra levegőjét és a mátrai történelmi borvidéket.

Az indiai gumiipari társaság, az Apollo Tyres Ltd. csütörtökön jelentette be, hogy visszavonja a gyöngyösi, 200 millió eurós beruházás tervét, és új helyszínt keres a gumigyárnak Magyarországon vagy más európai országban.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szocialista városvezetés is elismerte, hogy az elmúlt napokban-hetekben négy közepes és nagyobb befektető ment el Gyöngyösről, éppen azért, mert nem akartak a gumigyár mellé települni. Arra a kérdésre, hogy az Apollo Tyres szerint minden környezetvédelmi előírásnak megfelelnek, és már most teljesítik azokat a minőségi követelményeket, amelyeket az Európai Unió csak 2010-től tesz kötelezővé, Tatár László azt mondta: az indiai cég nem tudta alátámasztani ezeket az állításait, a valós környezetterhelésre vonatkozó adatokat ipari titokra hivatkozva nem volt hajlandó rendelkezésre bocsátani. Mint mondta, emiatt támadta meg Gyöngyös civil társadalma a miskolci környezetvédelmi hivatalnál az előzetes környezetvédelmi hatástanulmányt, és többek között ennek alapján rendelték el, hogy készüljön részletes, négyévszakos vizsgálat. Bár szerinte egy ilyen nagy vegyiüzem esetében hivatalból is el kellett volna rendelni részletes hatástanulmány készítését. A fideszes képviselőtől azt is megkérdezték, hogy a Fidesz munkahelyteremtésre építő politikájával nem áll-e ellentétben a gyöngyösi Fidesz népszavazási kezdeményezése, amely miatt leállt a közvetlenül 900, majd később 2500-3000 munkahelyet eredményező beruházás.

Tatár László úgy vélte: nincs ellentmondás, mert a gyöngyösi Fidesz is abszolút beruházáspárti, és munkahelypárti. Megjegyezte: nem tudják, hogy valóban mit jelentett volna a beruházás a térség számára, mert a cég nem adott tájékoztatást arról, hogy hány szakképzett, hány szakképzetlen, hány diplomás munkaerőre lett volna szükség, és az is kiszivárgott, hogy a 900 főből a 200 fős mérnökkar Indiából érkezett volna.

Polgár bejelenkezett

Polgár az M3-as autópálya mentén kiváló alapinfrastruktúrával rendelkezik az ipari parkjában, és rendelkezésre áll az a mintegy 50 hektáros terület is, ahol megvalósulhatna a beruházás – mondta a polgármester. A város igent mondana egy ilyen felkérésre, és a település vezetése lépéseket is tesz a gazdasági minisztériumnál, hogy megépülhessen az új gyár Polgáron – tette hozzá. Az indiai cég egyebek mellett azzal indokolta a gyöngyösi beruházás lemondását, hogy a zöldmezős beruházással kapcsolatos adminisztratív eljárások váratlan késedelmet szenvedtek.

Nyírbogdány is akarja

A Nyírbogdányi Ipari Park hivatalosan is bejelentkezett az Apollo Tyres indiai gumiabroncsgyár beruházásának fogadására – erről Balogh Tibor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere tájékoztatta pénteken az MTI-t. A 20,5 hektáros ipari park az önkormányzat tulajdonában van, s a képviselőtestület tagjai előzetes döntést hoztak a beruházás fogadásának ajánlattételéről, erről tájékoztatták a gazdasági minisztériumot – mondta az önkormányzati vezető. Hozzátette: hétfőn hivatalos ülésen is megerősítik a határozatot, s valamennyi, az üggyel kapcsolatos dokumentumot az indiai cég rendelkezésére bocsátják. Balogh Tibor elmondta: a 2003-ban létrehozott ipari parkban minden termelői infrastruktúra rendelkezésre áll. A jelenlegi terület tovább is bővíthető, akár 50 hektáros nagyságúra.

A békéscsabai szocialisták is akarják

Mezei Zsolt és Miklós Attila MSZP-s önkormányzati képviselő levélben fordult Vantara Gyula polgármesterhez: haladéktalanul hozza meg a szükséges intézkedéseket, hogy az Apollo Tyres itt valósítsa meg beruházását. A városvezető támogatja a kezdeményezést.

„A munkahelyteremtést a békéscsabai közgyűlés minden tagja – legalább nyilatkozatok szintjén – támogatja. A városért, az itt élő munkavállalókért és a fiatalokért felelősséget érző önkormányzati képviselőként kezdeményezzük, hogy a polgármester úr haladéktalanul, hívja össze a közgyűlést, annak érdekében, hogy a Gyöngyösön meghiúsult beruházás új helyszíne Békéscsaba város lehessen” – olvasható a csabai szocialista képviselők levelében.

Kazincbarcika is szeretné

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere pénteken levélben kezdeményezte Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternél, hogy Kazincbarcikát ajánlja ki az indiai abroncsgyártó óriás, az Apolló Tyres Kft Gyöngyösön meghiúsult beruházása új helyszínének – közölte az önkormányzat az MTI-vel. A közlemény szerint Szitka Péter polgármester arról beszélt: a Barikai Ipari Park-, amely 2007-ben kapta meg az ipari park címet biztosíthatná az Apolló Tyres Kft számára azokat a feltételeket, amit az abroncsóriás elvár a fogadó várostól

(mti, beol.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.