Tarlós István: A romáknak oktatásra van szükségük

A romáknak elsősorban munkahelyteremtésre és oktatásra van szükségük – hangzott el az Európai Integrációs Cigányszövetség (EIC) rendezvényén, a Tolna megyei Tamásiban. A rendezvényen részt vett többek között Tarlós István, a Fővárosi Önkormányzat Fidesz–KDNP frakciójának vezetője, Kamarás István, az EIC elnöke és Széles Gábor, a Videoton Műszertechnika Zrt. elnöke is.

MNO
2008. 08. 09. 15:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tolerancia Napja című tanácskozást, amelyen több jobboldali politikus, valamint hat megye cigány kisebbségi önkormányzatának elnöke is részt vett, azért rendezték, mert „Brüsszelben és a magyar parlamentben csak beszélnek arról, hogy mi a jó a cigányoknak, de őket erről nem kérdezik meg” – mondta Kamarás István, az EIC elnöke.

Tarlós István, a fővárosi önkormányzat Fidesz–KDNP frakciójának vezetője előadásában felidézte a magyarság és cigányság együttélésének „erős történelmi gyökereit”, majd megjegyezte, hogy az együttélési problémák zöme nem a fővárosban, hanem vidéken, „így például Olaszliszkán” fordul elő. A gondok mérsékléséhez az oktatás és az egyenrangúság megvalósítása a legfontosabb – hangoztatta a frakcióvezető.

Széles Gábor, a Videoton Műszertechnika Zrt. elnök-vezérigazgatója rendkívül fontosnak tartja, hogy a cigányság számára munkahelyeket teremtsenek. Ez is szerepel abban a már 70 százalékban elkészült gazdaságfejlesztési programban, amelyet irányításával dolgoznak ki, hogy – akár egy előre hozott választás esetén – a jobboldali kormánynak legyen cselekvési programja – említette meg. Százezres nagyságrendben kell munkahelyet teremteni számukra – mondta –, mert „tűrhetetlen, hogy a cigányság nagy tömegei csak munkanélküli segélyből élnek”.

A cigányságot szerinte háztáji földhöz kell juttatni, hogy saját ellátásukra és helyi piacokra tudjanak termelni. Ehhez biztosítani kell vetőmagot, de akár kismalacot is, mert a sertéstenyésztés lenne a másik lehetőség – tette hozzá. Széles Gábor szerint baj, hogy a falvakban nincs rendőr, ezért szükség lenne mindenütt egy jogi és rendőri feladatokat ellátó „seriffre”, aki „ott, ahol a magyarok vannak többségben, magyar lenne, míg a roma többségű településeken a cigányok sorából választanák”. Ennek megvalósítása is majd a jobboldali kormány feladata lesz – mondta.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.