Veszteségek: 400 ember marad munka nélkül a Richternél

Kétszáz szerződéses dolgozójától válik meg a Richter, csökkenti beruházásait is, így további kétszáz munkavállaló esik el kenyérkereseti lehetőségtől a bedolgozói körből – közölte Bogsch Erik vezérigazgató. A cégvezető a kormányzatot hibáztatja.

MNO
2008. 08. 07. 10:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elemzői várakozások egyötödét, 966 millió forintot tett csupán ki a Richter Gedeon második negyedéves anyavállalati nyeresége, miután a forint árfolyama jelentős veszteséget okozott a cégnek. A gyógyszergyár negyedéves bevétele a konszenzusnak pontosan megfelelő, 43 milliárd forint lett. A belföldi bevétel 10 százalékkal csökkent, ami arra készteti a Richtert, hogy korábbi egész éves prognózisát is lefelé módosítsa. Az export euróban számolva 1,4 százalékkal emelkedett, ezen belül a kelet-európai export 19 százalékkal nőtt. Csaknem húsz százalékkal esett vissza az Egyesült Államokba irányuló kiszállítás.

A gyorsjelentést kísérő sajtótájékoztatón Bogsch Erik vezérigazgató kritikával illette az egészségügyi kormányzatot és a gyógyszerár-támogatás hazai rendszerét, amelyben szerinte semmilyen strukturális változtatást nem hajtottak végre, és olyan szereket is támogatnak, amelyek máshol Európában alacsony költséghatékonyságuk miatt nem kaphatnak támogatást. A vezérigazgató bejelentette, hogy kénytelenek 200 szerződéses dolgozótól megválni, és csökkentik beruházásaikat, ami további 200 fő leépítését jelenti a bedolgozói körben.

(kemma.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.