A liberálisok csak a szakértői kormányról hajlandóak tárgyalni

Elvesztegetett idő lenne egy új programról tárgyalni, ezért az SZDSZ egy olyan szakértői kormány felállításában látja a kiutat, amely hiteles lehet a választók előtt – jelentette ki John Emese, az SZDSZ országos ügyvivője kedden Egerben sajtótájékoztatón.

MNO
2008. 09. 09. 16:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A liberális politikus szerint sem a koalíciós megállapodásban megfogalmazottak, sem a megállapodás módosításában leírtak nem teljesültek, a miniszterelnök „Megegyezés” című programja pedig még ezekhez képest is visszalépést jelent. Ebben a helyzetben a kormányfő hiába döntött úgy, hogy megerősítést kér az MSZP-től programja számára, mert a szocialista párt egysége még nem jelent többséget – szögezte le.

Az ügyvivő felidézte: az SZDSZ már korábban közölte, hogy cselekvési programot vár a kisebbségi kormánytól, ám a „Megegyezés” az SZDSZ számára nem támogatható, mert nem tartalmazza az SZDSZ programelemeit. Ugyancsak hiányzik belőle megvalósíthatóságának reális esélye – tette hozzá. John Emese közölte: a Fodor Gábor pártelnök, Kóka János frakcióvezető, Gulyás József és Horn Gábor ügyvivő által alkotott szabad demokrata delegáció ezek miatt szeptember 11-én csupán a szakértői kormány felállításáról kíván tárgyalni az MSZP-vel.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.