Az egyháznak elévülhetetlen érdemei vannak az oktatásban + Képek

Az egyház elévülhetetlen érdemeket szerzett az oktatásban – idézett egy 1948-ban kiadott püspöki kari körlevelet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szerdán Budapesten, egy konferencián, amelyet az egyházi iskolák államosításának 60. évfordulója alkalmából rendeztek. • Egyre többen választják itthon az egyházi iskolákat

MNO
2008. 09. 03. 9:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdő Péter – a Lénárd Ödön Alapítvány szervezésében és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával létrejött konferencián – kijelentette: 1948-ban a Magyar Katolikus Egyház ellenezte iskolái államosítását, amelyet püspöki körlevélben híveinek megfogalmazott. A Mindszenty József esztergomi érsek aláírásával közzétett dokumentumban történelmi érvekre is hivatkoztak, amikor kijelentették, hogy az egyház hamarabb kezdett közoktatási tevékenységbe, mint az állam. A bíboros beszédében utalt arra, hogy míg az egyház Magyarországon mintegy ezer éve foglalkozik tanítással, neveléssel, addig az állam ezt a funkciót mindössze a XVIII. század végétől gyakorolja.

Az állam azonban a történelmi múltban is elismerte azt, hogy szükség van az egyházra a közoktatásban, amikor I. Ferenc osztrák császár és magyar király a korábban feloszlatott szerzetesrendek újraindításának feltételeként azt tűzte ki, hogy közhasznú tevékenységet folytassanak, amibe beletartozott a közoktatás. Külföldi példaként Nagy Károly császár Frank Birodalmát hozta fel, ahol szintén állami közfeladatot vállalt az egyház a közoktatás megszervezésével. A másik egyházi iskolák mellett szóló érvként említette Erdő Péter azt, hogy „Istentől szerzett joga az egyháznak a közoktatásban való részvétel”, tehát teológiai megalapozású küldetése is van az egyháznak. Szólt arról is, hogy az egyház a múltban és most is ösztöndíjakkal segíti a rászorulókat a tanulásban.



Az általa idézett statisztika szerint a hátrányos helyzetű gyermekek jelenleg is nagyobb arányban találhatók az egyházi iskolákban, mint az önkormányzatiakban. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a konferencia megnyitója után tartott sajtótájékoztatón az Állami Számvevőszék korábbi jelentésére utalva megjegyezte: a felekezeti iskolák komoly anyagi gondokkal küzdenek, „mert az a 2,7 milliárd, amit megvontak tőlünk a közelmúltban, az igen hiányzik a mindennapjainkban is”.

(Fotók: Nagy Béla)

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.