Az önkormányzat fizet, hogy ehessenek a gyerekek az iskolában

Somogyvár önkormányzata inkább fizet a családok helyett, de nem engedi, hogy a szülők felelőtlensége miatt ebéd nélkül maradjanak a gyerekek az iskolában – közölte a somogyi település polgármestere szerdán.

MNO
2008. 09. 03. 16:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Móring József Attila, aki egyben a KDNP országgyűlési képviselője is, elmondta: a településünkön működő helyi iskolában és a megyei önkormányzat gyermekvédelmi intézményében, ahova ugyancsak több helybeli és környékbeli iskolás jár, az étkezési díj elmaradt befizetéséből egy év alatt mintegy hatmillió forint tartozás halmozódott fel. Ebből a somogyvári és szomszédos vityai szülők tartozása 900 ezer forint, amely kéttucatnyi családnál gyűlt össze – tette hozzá a polgármester.

Mivel szeptembertől nem biztosítják az étkezést annak, akinek tartozása van, ezért az önkormányzat az átmeneti segélykeret terhére a szülők helyett kifizeti a térítési díjat, a tartozások behajtásában pedig segítenek az intézményeknek. Móring József Attila jelezte, országgyűlési képviselőként kezdeményezi, hogy a gyerekek rendszeres étkeztetésének biztosításának érdekében állítsák vissza a gyermekvédelmi támogatás rendjét, azaz kapják vissza a kifizetési jogosultságot az önkormányzatok, továbbá kössék feltételhez a családi pótlék kifizetését oly módon, hogy akinek ilyen jellegű tartozása van, az ne kaphassa kézhez a pénzt, hanem az közvetlenül a gyermekek ellátását biztosító intézménybe kerülhessen.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.