BKV: az egyedülálló férfiakat a legnehezebb meggyőzni

A tömegközlekedés népszerűsítéséért indított, 11 millió forintba kerülő program első eredményeiről számolt be a BKV csütörtökön Budapesten.

MNO
2008. 09. 25. 11:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BKV az autósok körében végzett felméréseket 2007 szeptemberétől idén februárig. A kiértékelések még tartanak, de néhány eredményt már beépítettek az idei paraméterkönyvbe – mondta a sajtótájékoztatón Regőczi Miklós, a BKV vezérigazgató-helyettese. A legnehezebben az egyedülálló férfiak győzhetők meg, hogy változtassanak közlekedési szokásaikon, vagyis az autó helyett válasszák a tömegközlekedést – ismertette a közvélemény-kutatás és az ahhoz kapcsolódó program eddigi eredményeit Tomay Kyra, a felmérést végző cég munkatársa.

A nők, a magasabb végzettségűek, a fiatalok fogékonyabbak a „környezettudatos” érvek befogadására, közülük többen használják a közösségi közlekedést – tette hozzá. A programban részt vevő emberek egyhatodát sikerült meggyőzni, hogy autó helyett a tömegközlekedést használják – mondta Tomay Kyra, megjegyezve, Budapesten ezer emberre 357 autó jut, ami igen magas szám. Mint közölte, a főváros négy külső kerületében választottak ki 2000 családot, közülük végül 354-en vettek részt a programban. A BKV ingyenjegyeket adott a résztvevőknek.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.