Chartaellenes tüntetés: könnygázzal oszlat a rendőrség + Videó +Képek

Kevésnek bizonyult a vidékről felrendelt erősítés, a rendőrség ezúttal sem tudta megelőzni az utcai összecsapást a nemzeti radikálisokkal. Az egyenruhások a tévészékház közelében, a Szabadság téri szovjet emlékműnél vetették be először a könnygázt. Az eredeti tervek szerint a radikálisok cipőket helyeztek volna el a kettős kordonnal védett obeliszk előtt a kommunisták és a cigány származású bűnözők áldozatainak emlékére. Néhány tüntető azonban üvegeket kezdett el dobálni, és megbontotta a vasrácsot is. A tüntetők – Molotov-koktéllal – felgyújtottak egy rendőrautót is. Vízágyús tömegoszlatásba kezdett a rendőrség a Bajcsy-Zsilinszky úton. Az összecsapások, valamint a rendőri akciók és lezárások miatt megbénult Budapest belvárosa, a 4-6-os villamosok sem közlekednek. Nyolc embert előállított a rendőrség.

Néző László
2008. 09. 20. 18:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

20:11 Véget ért a rendbontás a fővárosban szombat este a rendőrség tájékoztatása szerint, a közlekedés megindult, megkezdődött az utcák feltakarítása. Rendzavarás nincs, azonban a budapesti rendőrfőkapitány által korábban elrendelt fokozott ellenőrzés továbbra is tart – közölte a rendőrség. Az Országos Mentőszolgálat ügyeletes főorvosa az MTI megkeresésére elmondta: egy civil sérültet láttak el, egy idős asszonyt a Magyar Televízió székházánál. Azt nem tudni, hogy sérülései mennyire súlyosak, annyi bizonyos, hogy kórházba kellett szállítani.

Fotó: Reuters

20:03 A rendőrség eddig nyolc embert állított elő a szombati, budapesti rendzavarások helyszíneiről – közölte Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Kitért arra: megkerült az a rendőrségi pisztoly, amelyet még a Szabadság téren veszített el egyik kollégájuk. A rendbontók feltörtek egy rendőrségi teherautót, amelyen technikai eszközöket szállítottak, a járműből 18 védőpajzsot vittek el – mondta a szóvivő.

Fotó: Reuters

19:50 Elhagyták a Hazatérés templomát a tüntetők, és a Deák tér irányába vonulnak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője vezetésével – jelentették a távirati iroda tudósítói.

19:42 Polgárháborús hangulat és készültség fogadja az arra járókat az Andrássy út Oktogon és Hősök tere közötti szakaszán. Az Izabella és a Szondi utca sarkán hatalmas szeméthalom és kiborult kukák körül állnak rendőrautók és járókelők. A Podmaniczky utca és a Körút sarkán komoly rendőri készültség van.

Fotó: Reuters

19:34 Az Izabella utcában sittet öntöttek az útra, a rendőrök ezt követően könnygázgránátokkal kezdték lőni a Szondi utca felé menekülőket.

19:30 Egyelőre nem látni, hol vannak a tüntetők, ugyanakkor a Szondi utcában és a környékén rengeteg rendőr és rendőrfurgon van, folyamatosan érkeznek a rendőrbuszok.

19:29 A Hír Televízió tudósítója szerint a rendőrök annyi könnygázt vetettek be, hogy maguk is menekülnek.

Fotó: Reuters


19:20 A Szondi utca mindkét oldalán és az Izabella utca végében rendőri alakulatok jelentek meg. Rendőrautókkal elzárták a menekülés útját a környező utcákban is. Könnygázgránátokat lőnek a tüntetőkre.

19:11 Nyolcvan-száz tüntető szorult a Szabadság téri Hazatérés templomába szombat este, ők a rendőri felszólítás után sem akarják elhagyni a helyszínt – jelentették a MTI tudósítói. A tüntetők még akkor menekültek a templomba, amikor a rendőrök kiszorították a tömeget a Szabadság térről. A tüntetők egy része sokáig a tér déli oldalán álló református templom lépcsőjén nézett farkasszemet a rendőri sorfallal. Később a rendőrök megnyitották a sorfalat és felszólították a tüntetőket, hogy hagyják el az épületet, ennek azonban csak néhányan tettek eleget. A rendőrök senkit nem állítottak elő a templomnál. A templomban az összecsapások kezdetén félreverték a harangokat.

Fotó: Reuters


19:08 A tömeg gyors iramban halad a Hősök tere felé, a rendőrség ismét felszólítás nélkül 2-3 könnygázgránátot dobott a tömegbe.

19:06 A tömeget az Oktogonig szorították ki, ahol most két rendőrsorfallal néz farkasszemet: az egyik sorfal az Andrássy úton áll, a másik a Teréz körúton sorakozik. A tömeg létszáma mostanra körülbelül 300-350 főre csökkent, és a Hősök tere felé indult.

18:57 Vízágyús tömegoszlatásba kezdett a rendőrség a Bajcsy-Zsilinszky úton az Arany János utcai metrómegállónál – jelentette szombaton a távirati iroda tudósítója.

18:55 Az emberek egy része a Szabadság térhez közeli Hazatérés templomba menekült, a Magyar Gárda tagjai közreműködésével. Mások az Október 6. utca felé menekültek, a rendőrök üldözik őket.

18:53 A rendőrség a Bajcsy-Zsilinszky utcáról átszorította a tömeget az Andrássyra. A rendőrség teljes szélességében elzárta az utat, elindultak fölfele. A tüntetők az Andrássyn minden vízcsapot kinyitnak, egy padot is az útra dobtak – jelentette az MNO tudósítója.

18:50 Betört ablakokkal, kiégve áll egy rendőrautó az Arany János utca és a Hercegprímás utca sarkán – tájékoztatott az MNO helyszíni tudósítója. Az autó körül tűzoltás nyomait látni az utcára került habból, egy rendőr éppen most oltja el az autó mellett található két kiégett vászonzsákot is egy üdítős palack segítségével. A rendőrautó hátsó ablakát betörték, bezúzták a vezetőfülke anyósülés felőli oldalát. Az autó egészén égésnyomok láthatóak.

18:42 Megtámadták a Kossuth térről hazafelé tartó chartásokat a radikálisok a Szabadság tér környékén szombat délután – jelentették az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói. A hazafelé tartók egy 6-7 fős csoportjába több radikális fiatal belekötött, többüket megrugdosták, másokat, akik menekülni próbáltak, megkergették.

18:39 A tömeg nagy része kiért a Bajcsy-Zsilinszky útra, egyelőre nyugalom van, ám a rendőrség szemmel láthatóan teljesen céltalanul lövöldözött a rendkívül erős könnygázzal. A tömegben többen is arra panaszkodnak, hogy nem hallottak előzetes figyelmeztetést a rendőrség részéről.

18:36 Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van – fogalmaz az MNO-nak nyilatkozva a teljesen kiürített Szabadság téren, a néptelen emelvény mellett állva Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetője, leszögezve: szomorú, hogy ilyesmire utasítják a „százezer forintból élő” rendőröket. Helytelennek látja azt, hogy a tüntetők egy része dobálózott. Rámutat ugyanakkor: másrészt érthető, hogy indulatokat kavar a szovjet emlékmű, amelyhez százezernyi ember elhurcolása, megkínzása, bebörtönzése kapcsolódik.

18:34 Újabb könnygázgránátok kilövésével a Bank utcán keresztül kiszorították a tömeget a Bajcsy-Zsilinszky útra.

18:30 Könnygázzal feloszlatták a tömeget a Szabadság téren, akik jelenleg a Bajcsy-Zsilinszky utca felé indultak. Az oszlatás előtt a tömeg közelharcot vívott a rendőrökkel. Felszedték a köveket, azzal dobálták a rendőröket.

18:22
Jelentős rendőri erősítés érkezett a szovjet emlékműhöz. A tömeg folyamatosan dobálja a cipőket és köveket dobál a rendőrség felé. Görögtűz repült a rendőrök felé, valamint műanyag kukák, nagy a füst, a rendőrök kézi könnygázzal válaszoltak. Újabb jelentős erősítés érkezett – jelentette lapunk helyszíni tudosítója.

18:19 Elkezdtek cipőket dobálni a Szabadság téren a szovjet emlékműre, és bedobtak egy füstbombát is. Több helyen megpróbálták átfeszíteni a kordont is.

18:07: Megérkeztek a tüntetők a Szabadság térre.

17:53: A menet a Bajcsy-Zsilinszky út–Andrássy út sarkára ért. A Deák tér felé hermetikusan lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat, ahol óriási a rendőri készültség.

17:45 A felvonulás közben a tüntetők közül körülbelül tízen levizelték az útba eső, rácsokkal védett terézvárosi MSZP-irodát. A távirati iroda beszámolója szerint az esetet a rendőrök tétlenül szemlélték.

17:10 Megrugdosták az Index.hu újságíróját a Hősök terén szombat délután; rendőri intézkedés nem történt – közölték az MTI helyszínen lévő tudósítói. A fiatalembert, aki kamerával a kezében dolgozott a téren, előbb a Tomcat néven ismert blogger, Polgár Tamás szidalmazta, eközben mások többször hátba rúgták, majd dulakodás támadt, és csak az odasereglett újságírók fellépésének köszönhetően hagytak fel a bántalmazásával. A Szépművészeti Múzeum előtt történt atrocitásra a rendőrök feltehetően nem figyeltek fel, mert intézkedés nem történt.

16:59: Elindult a menet a Szabadság tér felé. A tömeg létszáma több ezerre tehető – jelentette a helyszínről az MNO tudósítója.

16:44: A rendezvény utolsó két szónoka Toroczkai László és Budaházy György volt. Toroczkai László mögött beszéde alatt fekete csuklyát viselő fiatalok álltak. Budaházy László beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki szabadon viselhet fekete csuklyát, és hozzátette: a színpad mellett lévő kamionon ingyen hozzájuthat bárki – tájékoztatott az MNO tudósítója.

16:18: A Hősök terei rendezvényen többek között felszólalt Vona Gábor, valamint Morvai Krisztina, aki a Magyar Chartára utalva elmondta: „Elegünk van a magukfajtákból, akik szétlopták az országot, az ipart, és most olcsó környezetszennyező gyárakat kívánnak az országba hozni.” Felháborítónak nevezte, hogy miközben vállalkozások mennek tönkre a folytonos vizsgálatok miatt, hogy 2011-től külföldi kézbe kerülhet a magyar föld, hasonlóan Palesztinához, ezek ellen miért nem gyűjtenek aláírásokat? Beszéde végén leszögezte: „Nem leszünk az önök cselédei, az önök ideje lejárt, akinek nem tetszik, el lehet menni, mi maradunk!”

16:03: A Hősök terén megkezdődött a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és más szervezetek által összehívott nagygyűlés, amely elsősorban a Magyar Demokratikus Charta és a cigány szervezetek demonstrációja ellen tiltakozik – tájékoztatott az MNO tudósítója. A kordonokkal körbekerített területen több ezer ember gyűlt össze. A rendezvényen felszólalt – mások mellett – Morvai Krisztina, a Jobbik EP listavezetője is. A Hősök tere fölött rendőrségi helikopter köröz. A környéken pédátlan a rendőri jelenlét.

14:47:
A Városligetben, a Műcsarnok melletti utcában óriási rendőri készültség van, körülbelül 20-25 rendőri csapatszállító busz van jelen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.