„A barna eső” ellen ismét esernyőt kell nyitni
Piros, fehér és zöld esernyőt nyitott ki Konrád György, Vitányi Iván és Farkasházy Tivadar a Kossuth téren felállított dobogón, mintegy emlékezvén az 1993-as demokratikus chartára. Az eseményt konferáló Hegedűs D. Géza úgy fogalmazott, a „barna eső” ellen ismét esernyőt kell nyitni. Vitányi Iván szocialista politikus, a '93-as tüntetést felidézve arról beszélt: „nem hagyjuk, hogy a szélsőjobb az utcát gátlástalan politikája színterévé züllessze”. A jobboldal most még agresszívabb – folytatta – a Horthy-féle királyság nélküli királyságra törekszenek. Célunk a demokrácia és a társadalom felemelkedése, fel kell mutatni, amiben egyetértünk – buzdította az egybegyűlteket. Vitányi beszéde során – többek közt – figyelmeztetett a túladóztatás veszélyeire is, és a szociálisan elesettek felemelésére szólított fel. A résztvevők a tüntetés kezdete óta egyetlenegy jelszót nem kiabáltak el, csupán Vitányiék ernyőnyitását fogadták ütemes tapssal.