Cigány szülők ütöttek meg egy tanítót Kocsordon

Megütöttek egy tanítót Kocsordon a feldühödött szülők, miután a pedagógus gyermeküket elültette társai mellől, mivel zavarta és piszkálta osztálytársait. A rendőrség három személyt hallgatott ki a tanárverés ügyében.

MNO
2008. 09. 24. 14:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közfeladatot végző személy ellen elkövetett csoportos erőszak miatt indított eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a kocsordi tanárverés ügyében – mondta el lapunknak Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A verekedő asszonyt valamint felnőtt korú lányát és fiát csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanújával hallgatták ki a mátészalkai rendőrkapitányságon – mondta Fülöp. A főhadnagy tájékoztatása szerint a három gyanúsított a kocsordi iskolában hétfőn előbb fenyegette a tanítónőt, majd a 23 éves fiú megpróbálta megütni, az anyja pedig meg is ütötte.

A szülőket a büntetésből elültetett kisdiák nagyobb testvére értesítette a történtekről. Az iskolánál megjelent cigány család tagjai veszekedni kezdtek a tanítóval, s eközben csattant el a pedagógust érő pofon – zárta a szóvivő.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.