Duna Televízió: most sem döntöttek

Másodszor is elnapolta a Duna Televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége a döntést: kezdeményezzék-e, hogy pályázat nélkül hosszabbítsák meg Cselényi László köztévéelnök február közepén lejáró mandátumát – tudta meg a tanácskozást követően a testület vezetőjétől a távirati iroda.

MNO
2008. 09. 11. 14:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Simkó János közlése szerint „érdemben foglalkozott” az elnökség a kérdéssel; hogy miért nem hoztak döntést, arról nem kívánt nyilatkozni. Mint mondta, várhatóan a jövő hét utolsó két munkanapjának valamelyikén – de mindenképpen a 19-i nagykuratórium előtt – üléseznek még.

A testület eredetileg augusztus 28-án határozott volna a kérdésben, de – a testület elnökének akkori közlése szerint – azért napolták el, hogy „mindenki ott lehessen a döntéshozatalnál”; négy ellenzéki elnökségi tag kevéssel korábban levélben azt jelezte, nem vesz részt az ülésen.

Simkó János két héttel ezelőtti közlése szerint a tanácskozáson – noha nem voksoltak erről – a többség amellett volt, hogy a tévéelnök újabb négyéves mandátumot kaphasson. Ezzel szemben az MTI információja szerint a négy ellenzéki kuratóriumi elnökségi tag levelében az szerepelt: ők azt pártolják, hogy írjanak ki pályázatot a posztra.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.