Egyre több a csempészbagó a Dél-Alföldön

Szeptember közepéig csaknem 10 ezer kartonnal több cigarettát foglaltak le a vámosok a Dél-Alföldön, mint tavaly a teljes évben – tájékoztatott a vám- és pénzügyőrség regionális parancsnokságának sajtóreferense.

MNO
2008. 09. 18. 6:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén szeptember 15-ig több mint 95 ezer karton cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök Bács, Békés és Csongrád megyében, míg 2007-ben – 12 hónap alatt – 85,5 ezer kartont, pedig ez a mennyiség is 10 százalékkal meghaladta az előző évit – mondta Bácsi Attila. A százados szerint a Romániából és Szerbiából érkező személyforgalomban állandónak mondható az egy-két kartonos cigarettacsempészet, az idei eddigi mintegy 6.300 eset nagy részét is ezek a felderítések adják. Az ilyen ügyek száma a nyári hónapok alatt növekszik meg ugrásszerűen: a szabadságukról visszautazó vendégmunkások a magas uniós ár miatt saját szükségleteiket próbálja meg így kielégíteni.

A lefoglalt mennyiség nagyobb részét a nemzetközi teherforgalom ellenőrzése során találták a pénzügyőrök. A teherautókban gyakran több ezer karton cigarettát próbálnak behozni Magyarországra a csempészek. Szeptember 11-én Nagylakon például 40 ezer karton, 183 millió forint értékű adójegy nélküli cigarettát találtak a vámosok egy kamionban – közölte a sajtóreferens. Az elkövetők nagyobb része átutazó, az unióban munkát vállaló személy, egy kisebb hányaduk megélhetési bűnöző, de aktívak a szervezett bűnözői csoportok is, akik szállítmányozó cégek bevonásával nagytételben próbálja meg a cigarettát becsempészni – tudatta Bácsi Attila.

A cigarettacsempészetre szakosodott, azt üzletszerűen végző elkövetői kör előszeretettel alkalmazza az átalakított karosszériájú járműveket. Sok esetben rekesztik le az üzemanyagtartályt, szedik ki az ülések betétjét, rejtik el az ajtókárpitban, vagy a motortérben a csempészárut. A vámosok találkoztak már a kerék gumitömlőjébe rejtett cigarettával, de bukkantak füstölni valóra leszedhető fenékrésszel ellátott PB-gázpalackban is. A kamionokban a cigarettát a raktérben, a legális áruval azonos csomagolású és súlyú dobozokban rejtik el.

A sokszor precíz alapossággal előkészített teherszállítmányoknál sem külső vizsgálattal, sem súlyméréssel nem lehet eltérést megállapítani a hivatalosan bejelentett adatokhoz képest. E módszer leleplezését a számítógépes adatbázison alapuló kockázatelemzés és a kamionröntgen teszi lehetővé – mondta Bácsi Attila. A Vám- és Pénzügyőrség tavaly 700 millió forintért vásárolt ilyen tehergépjármű alvázra épített speciális berendezést, amellyel a kamionok rakterét annak megbontása nélkül lehet átvilágítani – tette hozzá a százados. A dohányárut elsősorban Nyugat-Európába viszik, a határ menti forgalomban azonban Magyarország a végcél. A csomagoláson lévő adatok alapján az is valószínűsíthető, hogy egyes elkövetői körök az unióban gyártott, onnan adómentesen kiszállított cigaretta visszacsempészésére szakosodtak – mondta a sajtóreferens. Bácsi Attila közölte: a lefoglalt dohányárut kivétel nélkül megsemmisítik, a cigarettát először ledarálják, majd elégetik.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.