Fejlesztik Debrecent

A debreceni városrehabilitációs program első ütemében csaknem kétmilliárd forintos fejlesztés kezdődik a cívis városban - közölte hétfőn Pajna Zoltán alpolgármester.

MNO
2008. 09. 22. 12:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájékoztatása szerint a városrehabilitációs programhoz mintegy 1,5 milliárd forint központi támogatást kapott Debrecen.

A jövő tavasszal kezdődő munkálatok eredményeként 1,1 milliárd forint költséggel elkészül a Nyugati kiskörút Hatvan utca és Arany János utca közötti szakasza, 424 millió forintos költséggel pedig közösségi házzá alakítják át a belvárosban a volt Fazekas Mihály általános iskolát – tette hozzá az alpolgármester.

Pajna Zoltán közlése szerint a városrehabilitációs program első ütemében átépítik a Halközt, amellyel bővül a belváros sétáló övezete. Beszámolt arról is, hogy 2009-ben kezdődik meg a program keretében a Református Nagytemplom és a Református Kollégium közötti templomkert teljes rekonstrukciója.

A mintegy 243 millió forintos beruházással megoldódik az egykori Szent András templom feltárt részeinek méltó bemutatása – mondta Pajna Zoltán, Debrecen gazdasági kérdésekkel foglalkozó alpolgármestere.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.