„Jelenleg egy 193 millió forintos lejárt tőketartozás-követelésünk, illetve egy 350 millió forintos kintlévőségünk van a HospInvest Zrt.-nél” – nyilatkozta Zrínyi Miklós, a Teva Magyarország Zrt. kórházi üzletágának vezetője. A Teva Magyarország Zrt.-nek nem először gyűlik meg a baja a HospInvesttel. Az első jelentős adósságot még 2005-ben halmozta fel a Heves megyében kórházbirodalmat építő magáncég a gyógyszerforgalmazóval szemben. Akkor a 275 millió forintnyi lejárt követelés miatt felszámolás is indult a részvénytársaság ellen, amit állítólag hitelből sikerült rendeznie a cégvezetésnek.
A tartozásállomány úgy tűnik, most ismét körbeért, amit a Teva menedzsmentje szerint csak bírósági úton, vagyis újbóli felszámolás megindításával lehet és kell kezelni. „Az ehhez szükséges iratok már a Fővárosi Bíróságra bekerültek. Tulajdonképpen az alapproblémát az jelenti, hogy ez egy ilyen visszatérő folyamat, és sajnos már a múltban is hasonló helyzetben voltunk, úgyhogy valószínűleg ez a lépés a részünkről indokolt ebben a szituációban is” – mondta el Zrínyi Miklós.
A kórházbirodalom elnöke egyelőre nem tud a céggel szemben kezdeményezett felszámolási eljárásról. Kollányi Gábor furcsállja a tőketartozásról megjelent számokat, és arra sem emlékszik, hogy a Teva Magyarország Zrt. korábban már indított volna hasonló jogi procedúrát a céggel szemben. „A havi gyógyszerforgalomhoz képest itt azért 90 napos fizetési határidők vannak, tehát a függő számlák értéke, ami a gyógyszer-kereskedelemre vonatkozik, 2-3 milliárd forint között mozog. Ahhoz képest itt az egy nagyságrenddel kisebb számokat én furcsának értelmezem, de tájékozódnom kéne ahhoz, hogy konkrétat tudjak mondani” – nyilatkozta a hírTV-nek Kollányi Gábor.
A pénzügyi követelésen túl az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozói is nyomás alatt tartják a HonpInvestet. Az intézmény érdekvédői ugyanis általános és határozatlan idejű sztrájkot helyeztek kilátásba arra az esetre, ha a magánbefektető október 1-jén átveszi az intézmény működtetését.
(hírTV)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.