Gyurcsány: először program, azután személyi kérdések

Gyurcsány Ferenc szerint azután lehet tárgyalni személyi kérdésekről, ha már van megállapodás a programról, és akkor ezeket az MSZP kongresszusa elé kell vinni és támogatást kérni hozzá. A miniszterelnök erről az ATV Egyenes beszéd című műsorának adott interjúban beszélt kedden.

MNO
2008. 09. 02. 18:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő úgy fogalmazott: egy szakértői kormány „akár még jó is lehet”, de csak egy folyamat végeként. Mint mondta, nem az a legfőbb kérdés, kik a nevek egy szakértői kormányban, hanem a mögöttük álló pártok – amelyek képviselői szavaznak a parlamentben – és a programok. Vagyis a programvita nem megkerülhető – szögezte le.

Gyurcsány Ferenc úgy látja, nem lehet elütni ezt a helyzetet azzal, hogy „jöjjenek a szakértők”, hiszen az is fontos, mire kapnak felhatalmazását. „Először meg kell állapodni a programban, utána legitim módon fel lehet tenni minden személyi kérdést. Miért ne lehetne?” – mondta az interjúban. A miniszterelnök álláspontja szerint a szocialista adójavaslat felelős, okos, jó kompromisszum. Hangsúlyozta: nem fog csak azért népszerű dolgokat mondani, mert közelednek a választások, inkább olyat mond, amiben „van erő és felelősség”.

Gyurcsány Ferenc azt várja az SZDSZ-től, hogy ismertessék a saját javaslataikat és mondják meg, melyek azok az indítványok, amelyeket a cselekvési tervből támogatni tudnak. Tárgyaljunk úgy, ahogyan az olyan partnerekhez illik, amelyek tíz évet együtt kormányoztak – hangoztatta a miniszterelnök. Szavai szerint a megegyezés nem egy pillanat műve, tárgyalni és küzdeni kell érte. Úgy vélte, az SZDSZ jelenlegi politikájába nem illene bele, ha nemet mondana az MSZP tárgyalási ajánlatára.

Megjegyezte, hogy a szabad demokraták amúgy sem mondtak mindenre nemet, hiszen – emelte ki – például Sándor Klára pozitívan nyilatkozott az oktatásban tervezett intézkedésekről, és ehhez kapcsolódóan több dologban egyetértés van a két párt között. A kormányfő normálisnak tartja, hogy az adóügyek kapcsán vita van egy liberális és egy szocialista párt között. „Akkor is volt vita, amikor együtt kormányoztunk, ezek voltak mindig a legnehezebb kérdések. Én ettől nagyon nem ijednék meg. Le kell ülni és meg kell beszélni” – jelentette ki. Gyurcsány Ferenc szerint a politikai logika azt diktálja, hogy találjanak megoldást, mert mind a két párt hasonlóképpen látja az ország legnagyobb gondjait.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.