A politikus a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy 2009. a kulturális turizmus éve lesz Magyarországon, és vannak az országban olyan települések, amelyeken a különböző egyházi gyűjtemények meghatározó jelentőségűek. A parlament ugyanakkor 2006-ban az egy évvel korábbi 800 millió forintról 500 millió forintra csökkentette, majd a 2008. évi költségvetésben újabb 35 százalékkal, 325 millióra mérsékelte az egyházi közgyűjtemények támogatását – mondta. A Tourinform debreceni, egri, győri, kiskőrösi, pannonhalmai, szegedi és veszprémi irodavezetői által jegyzett és a képviselőkhöz eljuttatott nyílt levél szerint az egyházi intézmények fenntartói rövid távon vállalták ugyan a megnövekedett terheket, de mára számos helyen a nyitva tartási idő csökkentésére, elbocsátásokra, átszervezésekre kényszerültek.
A turisztikai szakemberek úgy vélik: a 2005-ben biztosított 800 millió forint a fenntartási költségek jelentős növekedése ellenére is biztosítaná a csaknem150 intézményből álló, egyedi örökséget ápoló, különleges szolgáltatásokat nyújtó hálózat működését. Halász János kezdeményezi, hogy az Országgyűlés kulturális bizottsága foglalkozzon ezzel a kérdéssel és hallgassa meg az érintetteket. Hozzátette: ha a szocialista képviselők megakadályozzák, hogy a bizottság napirendre tűzze a kérdést, akkor azt megtárgyalja a Fidesz kulturális munkacsoportja, ő maga pedig szóbeli kérdést intéz az illetékes tárcavezetőhöz a parlamentben.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.