A képviselő elmondta, azután döntött az indulás mellett, hogy beszélgetések során a párt tagjai közül sokan biztosították támogatásukról. Hozzátette, úgy érzi, a jelenlegi helyzetben az ot elnökeként hasznára lehet a pártnak. Közölte, az SZDSZ alapító tagjaként jól ismeri a pártot. Valamennyi vezető testületben dolgozott már, így az ügyvivői testületben is, jelenleg is tagja az ot-nak és a frakciónak, és volt már megyei elnök is. A politikus szerint az SZDSZ belső parlamentjének is nevezett országos tanácsra fontos szerep hárul. Ez a testület határozza meg a liberális politika alapvető vonásait, ezért ismét stratégiai döntéshozóként kell működnie.
Közösen kell megtalálniuk azt a 176 egyéni képviselőjelöltet, akik a következő választáson hitelesen és jól tudják majd képviselni az SZDSZ-t. Hangsúlyozta: az SZDSZ kilépett a koalícióból, ezért a megváltozott viszonyoknak megfelelően kell aktualizálni a politikai stratégiát, amely még a ciklus elején készült, ez pedig az ot nélkül elképzelhetetlen. Hankó Faragó Miklós kérdésre válaszolva elmondta, erre azért van szükség, mert a párt helyi vezetőitől, tagjaitól az elmúlt időszakban „erőteljes jelzések érkeztek”. Sokan úgy vélik, hogy az SZDSZ-nek nincs igazi stratégiája, nem látják, hogy mit szeretne tenni az új vezetés, márpedig a tagok aktívan részt akarnak venni a liberális politika kidolgozásában.
A politikus hangsúlyozta: korábban az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) hagyományosan az országos tanáccsal és a parlamenti frakcióval közösen határozta meg a párt politikáját. „Most viszont olyan érzésem van, mintha más filmet nézne az ügyvivői testület, és mást a frakció. Nekem viszont az a célom, hogy végre egy filmet nézzünk, és ne egymás mellett beszéljünk el, hanem mindenki végezze a maga feladatát” – fogalmazott. Szent-Iványi István, a párt európai parlamenti képviselője szerdán jelentette be, hogy megpályázza az ot elnöki posztját. Hankó Faragó Miklós erre reagálva azt mondta: régóta ismeri a másik jelöltet, és kitűnő politikusnak tartja. Sokakkal egyetértve azonban úgy véli, hogy korrigálni kell az üt eddigi politikáját, amit Szent-Iványi is támogatott.
Hozzátette: véleménye szerint az ot elnökének hétfőtől hétfőig, teljes erejével és munkabírásával kell tudnia részt venni a hazai politikai életben. Arra a kérdésre, hogy milyen korrekcióra van szükség, az elnökjelölt úgy fogalmazott: az üt inkább az operatív politizálásért felel, az ot pedig programot ad, stratégiát hirdet és beszámoltatja az ügyvivői testületet. A politikus szerint sokan joggal nehezményezték, hogy az elmúlt hetekben olyan döntésekre került sor, amelyek nem a frakció és az országos tanács véleményének meghallgatásával születtek. „Szerintem az egység záloga, hogy a közös döntések mögé az összes vezető testület és a párt tagjainak többsége fel tudjon sorakozni, én ezért szeretnék tenni” – hangoztatta.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.