Jogi útra terelődhet a bicikliügy, ha nem enged a posta

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Magyar Posta nem vette át a Cronopont Kft. által leszállított 150 darab kerékpárt budaörsi telephelyén csütörtökön délelőtt, ezért a cég még a nap folyamán megpróbálja a budapesti székháznál átadni a szállítmányt – mondta Tóth László, a Cronopont Kft. ügyvezetője.

MNO
2008. 09. 25. 11:14

Május közepén a Magyar Posta felkérte a Közbeszerzési Döntőbizottságot (KDB), hogy vizsgálja meg a kerékpár-beszerzési tendert, és érvénytelenítse az eredményét. A vizsgálat során kiderült, hogy a tender közbeszerzési bizottságának időközben elbocsátott elnöke jogtalanul juttatott el információt a beszerzésről a későbbi győzteshez.

Július elején az Magyar Posta igazgatósága a felügyelőbizottság javaslatára úgy döntött, hogy a közbeszerzési szabályok megsértése miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz. A kerékpárszállítási szerződéseket ellenzéki pártok is kifogásolták, azzal, hogy a posta különösen drágán vásárolja a bicikliket. A posta képviselői akkor úgy nyilatkoztak, hogy a speciális kerékpárok ára nem nevezhető túlzónak.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.