Káosz és zűrzavar uralkodik a titkosszolgálatoknál?

A titkosszolgálatok egyre nyíltabban avatkoznak bele a politikai életbe, ez pedig politikai banditizmus – jelentette ki sajtótájékoztatóján Demeter Ervin. • Összeül az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága

MNO
2008. 09. 23. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilvásy György producer szappanoperájából eddig csak részleteket kaptunk, ma azonban már a bemutatót tartja, igaz, zárt ajtók mögött – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Demeter Ervin a nap folyamán sorra került nemzetbiztonsági ülésre utalva. Mint fogalmazott, a Fidesz ebben a színjátékban nem kíván részt venni. Emlékeztetett arra is, hogy demokráciában még nem történt olyan, hogy a bizottság döntése ellenére neveznének ki valakit a Nemzetbiztonsági Hivatal élére.

A Fidesz országgyűlési képviselője kifejtette: mikor a kormány bajba kerül, mindig pártja található a célkeresztben. Demeter piszkos játszmának nevezte, hogy a kormány a titkosszolgálatokat felhasználja saját érdekei szerint. „Ez politikai banditizmus” – fűzte hozzá.

A polgári kormány titokminisztere felidézte a 2006. október 23-i eseményeket, mikor Szilvásy György a Fideszt nevezte meg felelősként, azt sejtetve, hogy a párt egyes politikusai kapcsolatot tartanak fent a szélsőséges rendbontókkal – írja a fidesz.hu. Azóta jogerős ítélet született ebben az ügyben, és Szilvásy Györgyöt elmarasztalták – jegyezte meg. Mint folytatta, a titkosszolgálatok egyre nyíltabban avatkoznak bele a politikai életbe, legutóbb éppen az egyik ellenzéki párt elnökválasztási csatáját befolyásolták.

A fideszes politikus elfogadhatatlannak nevezte mindezt, kiemelve: káosz és zűrzavar uralkodik ezen a területen. Demeter végül leszögezte: mindez nem maradhat következmények nélkül, és a Fidesz meg fogja tenni a szükséges lépéseket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.